Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Luxusadó szocialista módra: épp Gyurcsánynak nem kéne fizetnie?

A parlament szocialista-szabaddemokrata többsége tegnap este elutasította a luxus-uszodák után fizetendő adóról szóló ellenzéki indítványt. A javaslat szerint a magántulajdonban lévő, 20 millió forint fölötti értékű luxususzodák után adót kellett volna fizetni. Ebbe a körbe beletartozott volna az az uszoda is, amelyet Gyurcsány Ferenc használ a Szemlőhegy utcában lévő villájában - mutat rá Szijjártó Péter.


Dátum: 2005-10-25 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45516
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:39:30.904753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

A parlament szocialista-szabaddemokrata többsége tegnap este elutasította a luxus-uszodák után fizetendő adóról szóló ellenzéki indítványt. A javaslat szerint a magántulajdonban lévő, 20 millió forint fölötti értékű luxususzodák után adót kellett volna fizetni.

Ebbe a körbe beletartozott volna az az uszoda is, amelyet Gyurcsány Ferenc használ a Szemlőhegy utcában lévő villájában. Miközben Gyurcsány Ferenc elveszi a gyermekek után járó adókedvezményt, mindent és mindenkit meg akar adóztatni, addig milliárdosként nem hajlandó luxusadót fizetni luxus-uszodája után.

Magyarországnak ma olyan luxusbaloldali miniszterelnöke van, aki a közteherviselést magára nézve nem tekinti kötelezőnek.

2005. október 25.

Szijjártó Péter

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

országgyűlési képviselő

Kapcsolódó elemek