A kassai magyar főkonzul szerint nincs lehallgatókészülék a képviseleten
Nem volt semmiféle lehallgatókészülék a kassai magyar főkonzulátuson - közölte kedden, a CTK hírügynökségnek nyilatkozva Czékmán Imre, magyar főkonzul.
Dátum: 2005-10-25 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45522
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:39:32.733133, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az illetékes szolgálat 2000-ben átfogó biztonsági ellenőrzést végzett a diplomáciai misszió székhelyén, amikor ezt az épületet felújították. Azóta viszont nem voltak itt építési munkálatok" - mondta Czékmán, hozzátéve: "Nálunk rend van. Nincs itt semmiféle poloska, sem más rovar."
A diplomata szerint Miroslav Smutny vállalkozó állításai, amelyeket hétfőn este hozott nyilvánosságra a pozsonyi Markíza kereskedelmi televízió, nem felelnek meg a valóságnak.
Az állítólagos lehallgatókészülék létezését a kassai magyar diplomáciai képviselet épületében Vladimír Simko, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) szóvivője is cáfolta. Simko szerint az említett vállalkozó már korábban telefonon felhívta a titkosszolgálatokat, s figyelmeztette őket: ha nem segítenek rendezni problémáit a rendőrséggel, akkor nyilvánosságra hozza a lehallgatókészülék ügyét.
Jana Demjanovicová, kassai rendőrségi szóvivő kedden szintén úgy fogalmazott, hogy adócsalás miatt büntetőeljárás folyik a vállalkozó ellen.
"Miroslav Smutny úr ellen május 13. óta büntetőeljárás folyik amiatt, hogy nem fizetett adót és biztosítást" - mondta a hírügynökségnek a szóvivő. Megjegyezte: hasonló törvénysértés miatt Smutny ellen már korábban is eljárás folyt, amely azzal fejeződött be, hogy az ügyészség javaslatot tett a vádemelésre.
MTI - fideszfrakcio.hu