Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alkotmánybírósághoz fordultak a baranyai orvosok

Alkotmánybírósághoz fordultak a Baranya megyei orvosok, mert diszkriminatívnak tartják a gyógyszerfelírásra vonatkozó nemrégiben hatályba lépett kormányrendeletet. Emiatt ugyanis, bizonyos drága gyógyszereket támogatással már nem írhatnak fel a betegeknek.


Dátum: 2005-10-25 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45523
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:39:33.030503, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nyolcvanöt baranyai orvos, petíciót írt alá nemrégiben, mellyel a szakemberek a gyógyszerfelírás módosított szabályai ellen tiltakoznak. Kezdeményezésükkel az Alkotmánybírósághoz fordultak.

Horváth J. Attila, Baranya Megyei Orvosi Kamara alelnöke: "Kéri egyúttal az orvosi kamara és az orvos társadalom azt, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálja felül azt a tényt, azt a törvényt, illetve rendeletet, amennyiben magán orvosi rendelőben drága támogatással járó gyógyszereket nem lehet felírni."

A kamara alelnöke szerint a kormányrendelet sérti a betegek érdekeit és korlátozza az orvosok lehetőségeit a gyógyításban. Egyes gyógyszerek ugyanis, támogatás nélkül, akár ötvenezer forintba is kerülhetnek, melyet a rendelet miatt már nem írhatnak fel a betegeknek. Főleg erős fájdalomcsillapítókról, antibiotikumokról, hormonkészítményekről van szó. Országos szinten, a Magyar Orvosi Kamara is aláírásgyűjtéssel tiltakozik a gyógyszerfelírást érintő, további megszorítások ellen.

Forrás: www.hirtv.hu, 2005. október 25.

Kapcsolódó elemek