Nem indulhat a török választásokon Erdogan
A török hatóságok hétfőn megtiltották a legjelentősebb iszlámbarát párt vezetőjének, hogy képviselőjelöltként induljon a novemberi parlamenti választásokon.
Dátum: 2002-09-16 18:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4180
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:43.535290, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A török semmítőszék úgy határozott, hogy Tayyip Erdogan korábbi priusza miatt nem jogosult harcba szállni egy képviselői mandátumért. Erdogan 2001-ben tért vissza a politika színpadára, miután 1999-ben vallási gyűlölet szítása miatt négyhavi börtönre ítélték és eltiltották a politikai tevékenységtől. Újabb szerepvállalását amnesztia tette lehetővé.
Erdogan pártját, az Igazság és Haladást (Adalet ve Kalkinma - AK) megfigyelők a november 3-ra kitűzött rendkívüli választások egyik esélyesének tekintik Törökországban. Az AK győzelme esetén elvileg Erdogan lehetne Törökország következő miniszterelnöke.
A pártvezérnek lehetősége van arra, hogy fellebbezzen a semmítőszék döntése ellen. Végső soron a választási főtanács fogja eldönteni, jogosult-e Erdogan indulni a választáson.
MTI - fidesz.hu