Elfogadták az iraki alkotmányt a népszavazáson
Az október 15-i iraki népszavazáson a lakosság a voksok 78 százalékával 21 százalék ellenében jóváhagyta az új alkotmányt - jelentette be kedden az országos választási bizottság.
Dátum: 2005-10-25 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:39:36.136399, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Irak 18 tartománya közül csupán kettőnek a lakosai szavaztak több mint kétharmados arányban az alaptörvény ellen. A tervezet elutasításához legalább három tartományban lett volna szükség kétharmadnál nagyobb arányú nemleges szavazatokra. A népszavazáson a részvételi arány 63 százalék volt.
Mint várható volt, a legtöbb nemleges szavazatot a felkelők fő fészkének számító el-Anbár tartományban (96 százalékos elutasítás) adták le. Az alkotmányt elutasítók másik bázisa Szaláheddín tartomány (Szaddám Huszein bukott elnök szűkebb pátriája): ott 81 százalékot tettek ki a nemleges szavazatok. A mérleg nyelvét képező harmadik régióban, Ninivében viszont - ahol a megfigyelők szintén nagyarányú elutasítástól tartottak - viszont a nemmel voksolók aránya csupán 55 százalékot ért el. Az összes többi tartományban többségben voltak az igen szavazatok a nemlegesekkel szemben. Az új alkotmány demokratikus iszlám államként határozza meg Irakot. A tervek szerint az alaptörvény azután lép majd hatályba, hogy a december 15-én megrendezendő parlamenti választások nyomán megalakul az új iraki kormány.
MTI - fideszfrakcio.hu