Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A miniszterelnök továbbra is összevissza beszél

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök összevissza beszél a Bush amerikai elnökkel lefolytatott találkozójáról. Először azt próbálta bebizonyítani, hogy találkozójukon Bush elnök bírálta Orbán Viktort.


Dátum: 2005-10-25 13:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45536
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:39:37.007680, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Amikor kiderült, hogy ez nem igaz, az ország nyilvánossága előtt a parlamentben letagadta korábbi kijelentéseit. Hogy a kínos helyzetet mentse, Gyurcsány Ferenc ismételten a múlt vitáit akarja megvívni, ahelyett, hogy a holnap kérdéseivel foglalkozna. Diplomáciai tapasztalatlanságát elárulja, hogy féligazságokkal próbálja elfedni a valóságot, hiszen a Külügyminisztérium politikai államtitkára által aláírt összeállítás dokumentumnak nem hiteles.

Azt csak Gyurcsány Ferenc szája íze szerint válogatták össze. Bush elnök levelét, amelyben köszönetét fejezte ki Orbán Viktornak a terrorizmus elleni küzdelemben nyújtott szilárd támogatásáért és a magyar-amerikai kapcsolatok építésében végzett négyéves munkájáért a múlt héten már közzétettük. Érdekes módon Bársony András ezen levél tartalmát nem emelte ki.

Révész Máriusz

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek