Megrövidíti a romákat Gyurcsány
Örvendetes, hogy Göncz Kinga miniszter asszony megkésve ugyan, de végre megszólalt a cigány fiatalok ösztöndíj-pályázatának ügyében. E pályázatot ugyanis már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna hirdetni, hiszen jelen esetben akár több ezer szegény sorsú diák maradhat ki az oktatásból, mivel nem tudja tanulmányi költségeit időben kiegyenlíteni.
Dátum: 2005-10-25 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45542
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:39:38.786958, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyarországi Cigányokért Közalapítvány évek óta sikeresen bonyolította az ösztöndíj-támogatási programot, ezért érthetetlen, miért került az át a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítványhoz. Az Orbán-kormány idején 1,3 milliárd forint volt elkülönítve erre a célra, ehhez képest az 550 millió forintos keretösszeg több mint 50 %-os visszalépést jelent.
Elfogadhatatlan, hogy miközben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arról nyilatkozik, hogy "dübörög a gazdaság", addig a legszegényebbeken, azaz a cigányokon spórolnak. Úgy tűnik, hogy a kormány még ma is a szocializmusban kitaposott, könnyen járható utat, a cigányság mesterséges tudatlanságban tartásának útját járja, nem célja a cselekvő, önmagáért és ezáltal a közösségért is tenni képes cigányság kiművelése.
Budapest, 2005. október 25.
Farkas Flórián
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
fideszfrakcio.hu