Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Apró Antal villájában él Gyurcsány Ferenc

A leghatározottabban visszautasítom Szili Katalinnak (...) közjogi méltósághoz méltatlan célozgatását tegnapi parlamenti felszólalásommal kapcsolatban. Ilyen ugyanis, s ezt az országgyűlés elnöke pontosan tudja, miként a parlamenti jegyzőkönyv is tanúsítja, semmilyen formában nem hangzott el - olvasható Áder János közleményében.


Dátum: 2005-10-25 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45550
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:39:41.316034, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

A leghatározottabban visszautasítom Szili Katalinnak, az egyébként pártatlanság szerepében tetszelgő házelnöknek származásra, felekezeti hovatartozásra és kirekesztésre vonatkozó durva, közjogi méltósághoz méltatlan célozgatását tegnapi parlamenti felszólalásommal kapcsolatban. Ilyen ugyanis, s ezt az országgyűlés elnöke pontosan tudja, miként a parlamenti jegyzőkönyv is tanúsítja, semmilyen formában nem hangzott el.

Ami pedig a tényeket illeti: 1956 öröksége valóban közös örökségünk. 1956 ősze egyaránt hagyományozta ránk a hősiesség és az árulás, a forradalom és az eltiprás, az igazság és a hazugság örökségét. A bátorság, a forradalom és az igazság 1956. október 23-a, az árulás, eltiprás és hazugság pedig 1956. november 4-e öröksége.

Akik a forradalom mellé álltak és életüket kockáztatták a szabadságért, a jó oldalán, akik pedig fegyverrel fordultak saját népük szabadságvágya ellen, a rossz oldalán álltak. Ezek történelmileg igazolt tények.

Történelmi tény, hogy Apró Antal, elárulva Nagy Imrét, tagja lett a szovjeteket behívó, a forradalmat eltipró kormánynak, majd a forradalom vezetőinek halálos ítéletét szentesítő MSZMP Politikai Bizottságának. Sőt 1958-ban az Országgyűlésben ő jelentette be Nagy Imre és három társa kivégzését a következő szavakkal: "A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsának Nagy Imre és társai ügyében hozott ítélete szigorú és igazságos volt. E per lefolyásával a magyar nép leszámolt azokkal a bűnösökkel, akik a nép nyakára zúdították az 1956. évi ellenforradalmi felkelést."

Történelmi tény tehát, hogy Apró Antal a rossz oldalon állva oroszlánrészt vállalt a megtorlásból. Ezt az 1956 után az Apró Antal otthonává is váló rózsadombi villában élő Gyurcsány Ferenc sem magyarázhatja másként, nem írhatja át a történelmet. Ezek fényében tehát változatlanul tartom magam a Parlamentben tegnap elmondott kijelentésemhez, hogy ilyen családi háttér mellett megértem Gyurcsány Ferenc visszafogottságát 1956 értékelésével kapcsolatban.

Történelmi léptékkel mérve kevés idő telt még el ahhoz, hogy '56-ról közösen emlékezzen üldöző és áldozat. Elfogadhatatlan ugyanakkor 1956 örökségét színjátékká degradálni, az áldozatokról emlékezőket politikai pellengérre állítani.

Budapest, 2005. október 25.

Áder János

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

parlamenti frakcióvezető

Kapcsolódó elemek