ÁSZ: betarthatatlan a tb-költségvetés
Újabb szigorú bírálatot kapott a Gyurcsány-kormány az Állami Számvevőszéktől (ÁSZ). A testület megalapozatlannak ítélte a társadalombiztosítási (tb) alapok jövő évi költségvetését. A számvevőszék szerint a tb-alapok jövő évi költségvetése betarthatatlan - írja a szerdai Népszabadság.
Dátum: 2005-10-26 07:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45579
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:39:49.582170, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ÁSZ szerint a társadalombiztosítási (tb) alapok hiánya sokszorosa lehet a tervezettnek. A parlamentnek benyújtott jogszabályjavaslat eleve nem számol a 2005. novemberi kiegészítő nyugdíjemelés és az elhatározott özvegyinyugdíj-emelés kiadásaival, ez önmagában veszélyezteti a nyugdíj-biztosítási alap 2006. évre tervezett egyensúlyát. Sok egyéb, kockázatot és bizonytalanságot tartalmazó elem is olvasható a tb-alapok költségvetési tervezetében - írják az ÁSZ szakemberei. Ide sorolták például, hogy a nyugdíjalap járulékbevételeit a reálisnál 1,2 százalékkal magasabbra, 1513 milliárd forintra tervezték, miközben az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság saját adatai alapján ez az összeg nem lenne több 1445 milliárd forintnál. S bár ezt a nagyvonalú tervezést a PM szakemberei a keresettömeg 6,4 százalékos növekedésével, a járulékszabályok változásával, illetve az eredményesebb adóbehajtással magyarázzák, az érvelést a számvevőszék nem fogadta el. Szerintük az emberek járulékköteles jövedelmei nem nőnek a törvénytervezetben jelzett arányban, a most bevezetendő új elvonásból (az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulásból) származó bevétel pedig még csak nem is becsülhető.
A számvevők megalapozatlannak tartják az egészségügyi alap költségvetését is. A beszedendő járulékokat szerintük - mint a nyugdíjalapnál is - nagyobbra, a kiadásokat az előre láthatónál kisebbre tervezték. A jelentésben az ÁSZ szakemberei megjegyzik: sejtésük sincs, hogy a 2006-ra vonatkozó keretösszeget hogyan számította ki az apparátus, de tény: az 1535,8 milliárdos keret 20,7 milliárddal biztosan kevesebb a várható költésnél. A költségvetés stabilizálhatná, hogy az állam jövőre 11 százalékos közterhet fizet az eltartottak után. Ám amíg az adóforintokból átadott összeg ebben a kasszában csökkenti, a központi költségvetésben növeli a hiányt. Jelzik: nem sokat segít az egyensúly megteremtésében, a járulékalap szélesítése. Az ÁSZ szakemberei szerint a jövedelemfüggő ellátások tovább már csak szigorú korlátozó intézkedésekkel csökkenthetők. Ám véleményük szerint kimerültek a táppénzkiadásokat korlátozó jogi lehetőségek. A gyed - amelynek felső határa várhatóan jövőre 83 ezer forintról 88 ezer forintra nő - szintén olyan kiadásnövelő tétel, amivel számolniuk kellett volna az előkészítőknek.
Januártól - az inflációs hatásokat kalkulálva - értékben legalább 33 milliárd forinttal kisebb összegből kell gazdálkodniuk a kórházaknak és a fogászatoknak. Mindez azért is figyelemre méltó, mert a kormányzat néhány hete jelentette be: harcba indul a daganatok megelőzéséért, növeli a szűrővizsgálatok számát. Ez pénzbe kerül. Eközben megháromszoroznák a közfinanszírozású, igen költséges, de különösen értékes Pet-CT vizsgálatok számát. Milliárdokat terveznek új altató- és lélegeztetőgépek beszerzésére is.
A költségvetési tervezetből egyértelmű, hogy a kórházi kezelésekre a tb által fizetett díj emelésére esély sincs.
nol.hu - fideszfrakcio.hu