Ünnepi ülés a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen
Ünnepi ülést tart ma, fennállásának tízéves évfordulója alkalmából a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara az intézmény budapesti székházában.
Dátum: 2005-10-26 08:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45581
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:39:50.207027, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendezvényen Erdő Péter bíboros, Sólyom László köztársasági elnök, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Zlinszky János alapító dékán tart előadást.
Az évforduló alkalmából az intézmény dísztermét az áprilisban elhunyt II. János Pál pápáról nevezik el.
Az ülés az egyetem kétnapos ünnepségsorozatának része. A program keretében Erdő Péter szentmisét mutat be a Szent József-plébániatemplomban, megkoszorúzzák Pázmány Péter szobrát a VIII. kerületi Horváth Mihály téren, csütörtökön tudományos konferenciákat tartanak.
A tanácskozások témái között szerepel a környezetvédelem kapcsolata a kereszténységgel, a politikával, a gazdasággal és a joggal, az alkotmány továbbfejlesztése, a jogharmonizáció jövője, valamint az Európai Unió alkotmányos szerződése.
MTI - fideszfrakcio.hu