Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kirúghatnak minisztereket, bezárhatnak minisztériumokat

A Világgazdaság értesülései szerint még ebben a ciklusban csökkentené a minisztériumok számát a Gyurcsány-kormány - legalábbis erről folynak egyeztetések a koalíciós pártok között. A jövő évi költségvetés előkészítését is érintő elképzelésekről még nem született döntés.


Dátum: 2005-10-26 08:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45583
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:39:50.770935, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az informatikai minisztériumot a gazdaságiba olvasztanák be, egy tárca lenne az oktatási és a kulturális, megszűnnének a tárca nélküli miniszteri posztok - ilyen irányú elképzelések vannak a kormányzaton belül. A Világgazdaság úgy értesült, hogy a koalícióban felmerült: ebben a ciklusban, még a választásokig csökkenteni kellene a minisztériumok számát. Ezzel ugyanis üzenni lehetne a piacoknak, miszerint a költségvetési hiány csökkentése valódi célkitűzés, amely érdemi lépésekkel jár együtt. Az elkötelezettség demonstrálása az államapparátus működésének egyszerűsítése, létszám-takarékosság mentén zajlana, ám "mellékhatásként" javulhatna a kormányülések minősége is. Igaz, a szocialisták évadnyitó frakcióülésén Gyurcsány Ferenc információk szerint azt mondta, hogy ebben a ciklusban már nem lesz semmilyen, a kormányzati struktúrát érintő változtatás.

Bár az idő egyre inkább sürgeti, egyelőre nem született döntés. Mindennek kihatása lenne a 2006-os költségvetésre, amelynek tárgyalását jövő szerdán kezdi meg a parlament. A döntés politikailag sincs előkészítve - tájékoztatták lapunkat kormányzati tisztségviselők. A koalíciónak is meg kellene egyezni, hogy a szabad demokrata és a szocialista tárcákat arányosan érintse az összevonás.

Az elmúlt hetekben a parlamenti pártok slágertémája lett a kisebb állam üzenete. Gyurcsány Ferenc a bürokrácia csökkentéséről azt követően beszélt, hogy bejelentette, a kormányzat "olyan költségvetési és államháztartási politikát folytat, amellyel teljesíti a 2008-as maastrichti kritériumokat". Az eddig is működő államreform-bizottságot a kormányfő vezetné, s néhány héten belül intézkedéssorozatokat is nyilvánosságra hoznak.

vg.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek