Földosztás csak tehetőseknek
A sokadik alkalommal bejelentett földosztás és gazdák földhöz juttatása csak a kormány és Gráf József szerint szolgálná a gazdák érdekeit - állítja a gazdálkodók érdekképviselete. A MAGOSZ tart a magyar termőföldek külföldi kézre jutásától, és attól, hogy a tőkével rendelkező vállalkozók juthatnának jogosulatlan előnyhöz.
Dátum: 2005-10-26 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45598
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:39:55.312319, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a Gyurcsány Ferenc által meghirdetett földosztás nem több egy, a gazdák szavazataira hajtó, rosszul sikerült kampányelőzetesnél. Az első bejelentés még több százezer hektár állami tulajdonban lévő föld visszaadásáról szólt, azóta viszont folyamatosan csökkent a kiosztható hektárok száma, és nyilvánvalóvá vált: az ajándék földhöz elsősorban a szövetkezetek és a tőkeerős vállalkozások juthatnak hozzá.
"A földosztó és földértékesítő program elsősorban a földek jelenlegi bérlőinek, a tőkével rendelkező társaságok érdekeit szolgálja, az egyéni gazdálkodók képtelenek lennének hozzájutni" - fogalmazott lapunknak Obreczán Ferenc, a gazdaszervezet főtitkára.
- "A gazdák ugyanis nem rendelkeznek sem elegendő tőkével, sem fedezettel a hitelfelvételhez. A földek ilyen formában történő szétosztását éppen ezért nem tudjuk és nem is akarjuk elfogadni". A MAGOSZ Komárom-Esztergom megyei szervezetének elnöke, Balogh Zoltán is hasonlóan látja a helyzetet. Szerinte is csak a tőkeerős szövetkezetek, külföldi magánszemélyek és spekulánsok juthatnának megművelhető területhez. "A gazdák nemcsak idehaza, hanem egész Európában komoly problémákkal küzdenek. A termelői érdekszervezetek múlt heti, strassbourgi találkozóján a résztvevők élesen bírálták az uniós mezőgazdasági politikát, a dél-amerikai olcsó, ellenőrizetlen eredetű termékek ellenőrzés nélküli beáramlását" - erősítette meg Obreczán.
A MAGOSZ máris jelezte, hogy november végéig összeállít egy programjavaslatot, ami többek között tartalmazza majd a jelenlegi földosztó program elutasítását, és a reális tényekből kiindulva kidolgoz egy, az uniós követelményeknek is megfelelő programot. Ez valószínűleg belekerül majd valamelyik párt választási programjába is - mondta a főtitkár. Hogy melyik párttal kíván együttműködni a gazdaszervezet, azt sem Obreczán, sem Jakab István, a szervezet elnöke nem kívánta részletezni, de az elmúlt három év gazdatüntetései, az agrártárca folyamatos bírálata, a gazdák és a minisztérium közötti konfliktusok nyilvánvalóvá teszik, hogy a nagyobbik parlamenti ellenzéki párt lehet az, amelyik ismét felkarolja a magyar gazdák problémáit, csakúgy, mint tette ezt 1998 és 2002 között.
A kormány jelenleg kétfajta földjuttatást hirdetett meg. A szociális földprogram keretén belül - amelyet egyébként a Magosz is támogat - az önkormányzatok jutnának ingyen állami földterületekhez, és ők osztanák azt szét - segély és munkanélküli támogatás gyanánt - az erre igényt tartó rászorulóknak. A másik, a sajtóban csak földosztásként emlegetett program tulajdonképpen egyfajta kedvezményes földvásárlást jelent: 3,5 százalékos kamatra és hosszú távra - 20-30 évre - lehetne hitelt felvenni erre a célra, bizonyos, a tervezet szerint 25 százalékos, ám a legtöbb gazdának előteremthetetlen nagyságú önrész mellett
Forrás: Hídlap