Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Már megint turkálnak a paksi húsosfazékban III.

Nem mondott igazat Batiz András, egy hónapja azt állította, hogy nincs semmilyen titkos dokumentum, vagy tanulmány, a Paksi Atomerőmű önállóságát semmi nem veszélyezteti.


Dátum: 2005-10-26 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45602
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:39:56.485443, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezzel szemben az igazság az, hogy van titkos dokumentum. Az MVM középtávú stratégiája címet viselő anyag minden oldalának jobb felső sarkában ugyanis ez áll: ÜZLETI TITOK! Természetesen nem arról a szétollózott dokumentumról van szó, ami az MVM Rt. honlapján is megtalálható, hanem arról a titkosítottról, melyet a szocialista kormány emberei már jóvá is hagytak az MVM igazgatóságában és az ÁPV Rt.-ben.

Bátorság? - Széthordják a maradék hazai energiaszektort

A dokumentumból kiderül, hogy a megkezdett átalakítások végső célja a társaságcsoport - benne a Paksi Atomerőművel! - piaci értékének növelése mellett a tőzsdeképesség elérése, azaz a privatizáció. Nyilván a titkos magánosítási cél miatt félnek a szocialisták a Nemzeti Vagyonszerződéstől, mely kétharmados törvényi erejével megakadályozná a kiárusítást a mindenkori kormányzat számára.

Igazságosság? - 1800 embernek fel is út, le is út

Az átszervezések egyik következményeként az elkövetkező években 1800 embernek kívánnak felmondani, 1800 család megélhetését biztosító embert küldenek az utcára.

Biztonság? - csökken az atomerőmű önállósága, a dolgozók félnek a változásoktól

A titkos anyagból megtudhatjuk, hogy a finanszírozási tevékenységek központosításán túlmenően az esztelen centralizáció további hét területet érint (vállalati biztonság, beszerzés, környezetvédelem, informatika, humán-erőforrás gazdálkodás, kommunikáció, marketing). Pedig a súlyos paksi üzemzavar arra figyelmeztetett mindenkit, hogy a nukleáris biztonsági kérdéseket sohasem előzhetik meg gazdasági érdekek és privatizációs bevételi szempontok.

A Fidesz-frakció felszólítja a Gyurcsány-kormányt, hogy haladéktalanul hozza nyilvánosságra az MVM és a Paksi Atomerőmű átszervezésével kapcsolatos titkos dokumentumait, mert a bizonytalan jövő miatt kialakuló feszült légkör, valamint a profithajhász, pusztán a gazdasági szempontokat kiszolgáló, kapkodó vezetői magatartás Pakson ismét rendellenességekhez, akár igen komoly balesethez is vezethet.

Budapest, 2005. október 26.

Koltai Tamás

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselő

Kapcsolódó elemek