Miért hazudott Gyurcsány? Bush és Brinker köszönetet mondott Orbán Viktornak
A négy évvel ezelőtti viták felelevenítésével sem lehet magyarázatot adni arra, hogy Gyurcsány Ferenc miért nem mondott igazat az amerikai elnökkel folytatott megbeszélése után? Miért vezette félre az embereket, amikor Bush elnöknek a szájába olyan kijelentéseket adott, amelyek a valóságban nem hangzottak el? Ez a valódi kérdés, valójában erre kellene választ adnia Gyurcsány Ferencnek.
Dátum: 2005-10-26 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45605
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:39:57.363184, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Tisztelt Miniszterelnök úr!
Engedje meg, hogy a közelmúltban lezajlott magyarországi választások alkalmából megköszönjem Önnek és kormányának azt a munkát, amelyet az elmúlt négy évben végeztek az Egyesült Államok és Magyarország közötti kapcsolatok építésében, valamint azt a szilárd támogatást, amelyet a terrorizmus elleni küzdelemben nyújtottak. Külön elismeréssel adózom az Ön határozott vezetése előtt, amikor Magyarország a NATO tagja lett.
Tisztelettel:
George W. Bush
2002. április 23."
Ezt az elismerő levelet küldte az Amerikai Egyesült Államok elnöke Orbán Viktor leköszönő miniszterelnöknek két nappal a választások után. Néhány héttel később a budapesti amerikai nagykövet, Nancy G. Brinker is írt egy levelet Orbán Viktorhoz, melyben a többek között ez áll:
"Hálás lennék, ha Önnek is lenne ideje egy rövid találkozóra Bush asszonnyal, hogy ő közvetlenül Önnek tolmácsolhassa az amerikai nép köszönetét mindazért a támogatásért, amelyet Magyarországtól kaptunk a terrorizmus elleni harcban." Ezen levelek alapján egyértelműen megállapítható, hogy Bush elnök és az amerikai diplomácia is nagyra értékelte Orbán Viktor kormányzati teljesítményét. Azt gondoljuk, ezekkel a levelekkel ez ez az egész méltatlan és nevetséges vita lezártnak tekinthető. A vita csak azért robbant ki, mert Gyurcsány Ferenc az amerikai elnökkel történt találkozója után nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy "Bush számon tartja Orbán Viktor négy évvel ezelőtti megmagyarázhatatlan viselkedését, és emiatt nehezteltek Magyarországra". Azóta egyértelműen bebizonyosodott, hogy ilyet az amerikai elnök nem mondott, és Gyurcsány Ferenc úgy próbált szabadulni e rendkívül kínos helyzetből, hogy a Magyar Országgyűlésben szemrebbenés nélkül letagadta korábbi nyilatkozatait, majd figyelemelterelésként négy évvel ezelőtti levelek tendenciózusan összeválogatott részleteire kezdett hivatkozni.
A négy évvel ezelőtti viták felelevenítésével sem lehet magyarázatot adni arra, hogy Gyurcsány Ferenc miért nem mondott igazat az amerikai elnökkel folytatott megbeszélése után? Miért vezette félre az embereket, amikor Bush elnöknek a szájába olyan kijelentéseket adott, amelyek a valóságban nem hangzottak el? Ez a valódi kérdés, valójában erre kellene választ adnia Gyurcsány Ferencnek.
Révész Máriusz
a Fidesz szóvivője
fideszfrakcio.hu