Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Moszkva ellenzi, hogy ENSZ-szankciókkal sújtsák Szíriát

Oroszország ellenzi, hogy az ENSZ szankciókat hozzon Szíria megbüntetésére - jelentette ki szerdán az orosz külügyi tárca szóvivője. Mihail Kaminyin szavai szerint hazája "minden szükséges lépést meg fog tenni annak érdekében, hogy megakadályozza a Szíria elleni szankciókat célzó kísérleteket" a világszervezetben.


Dátum: 2005-10-26 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45610
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:39:58.823511, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szóvivő Tel-Avivban nyilatkozott, ahová elkísérte Szergej Lavrov orosz külügyminisztert.

A Biztonsági Tanács három állandó tagja - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország - kemény hangú határozatot kíván elfogadtatni a BT-ben Szíria ellen, nem zárva ki szankciók lehetőségét sem, ha Damaszkusz nem működik teljes körűen együtt a Haríri-gyilkosság hátterének felderítésében.

Rafík Haríri korábbi libanoni kormányfőt februárban ölte meg egy nagy erejű pokolgép Bejrútban. Az ENSZ főtitkára által felkért német ügyész, Detlev Mehlis múlt héten beterjesztett jelentése arra a megállapításra jutott, hogy a gyilkos merényletről nem születhetett döntés Libanonban a szíriai titkosszolgálat vezetőinek jóváhagyása nélkül.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek