A Gyurcsány-család kirobbanó sikerei a Medgyessy-kormány idején
Medgyessy Péter meghallgatására is sor kerül az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság mai ülésén. A testület - részben - Gyurcsány Ferenc és családja tagjainak Medgyessy-kormány időszakában viselt állami tisztségeivel kapcsolatban szeretne kérdéseket feltenni a volt kormányfőnek.
Dátum: 2005-10-26 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45611
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:39:59.196018, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Medgyessy Péter kormányfősége idején ugyanis az Apró-Gyurcsány-család tagjai meglehetősen jól fizető, magas állami beosztásokat kaptak. Míg Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkáraként volt alkalmazásban, addig anyósa, Apró Piroska - a Postabank felügyelőbizottsági tagjaként, illetve a Budapest Airport igazgatótanácsi elnökeként - állami cégeknél viselt rangos tisztségeket - mondta Szijjártó Péter a vizsgáló bizottság elnöke a testület ülését megelőző sajtótájékoztatón.
Hozzátette: Gyurcsány Ferenc először kormányfői főtanácsadóként, majd pedig gyermek-, ifjúsági és sportminiszterként vett részt Medgyessy Péter kormányának munkájában.
Szijjártó Péter mindezzel összefüggésben választ szeretne kapni arra a kérdésre, "hogy ezen, nyilvánvalóan kirobbanóan sikeres emberek számára egy hónapban, állami forrásból mennyi fizetést kellett folyósítani?"
A képviselő arra is kíváncsi, hogy Medgyessy Péter miként értékeli azt a tényt, hogy egy hivatalban lévő miniszterelnök százszázalékos tulajdonában álló cég havi több mint egymillió forintos bevételre tehet szert egy állami cégtől.
Medgyessy Péter korábban a Parlamentben ugyanis úgy vélekedett, hogy jog és erkölcs közül mindig a szigorúbbat kell választani - mondta Szijjártó Péter.
fideszfrakcio.hu