Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Németh Zsolt a rejtjeles táviratokba kér betekintést

A bizottság fideszes elnöke két külpolitikai kérdésben, a stockholmi nagykövettel és az Irakba kiküldött tankokkal kapcsolatban azt kéri külügyminisztertől, hogy tegye lehetővé a rejtjeltáviratokba való betekintést, és készítsen összegzést ezekről.


Dátum: 2005-10-26 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45618
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:40:01.178531, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Németh Zsolt az MTI-nek szerdán elmondta: az egyik kérdés, az vajon igaz-e, hogy stockholmi nagykövetünk táviratában a kormányfő számára kampányjavaslatokat fogalmazott meg. "Amennyiben ez igaz, az ellentétes a közszolgálatiság követelményével" - tette hozzá.

Mint mondta, a másik ügyben az a kérdés, hogy az Irakba kiküldött T-72-es tankok felújítása valóban a washingtoni és a brüsszeli nagyköveti táviratok a kereszttüzébe került-e. A politikus közölte: betekintést kérnek a két üggyel kapcsolatos rejtjeles táviratokba és egy hasonló összegzést, mint amilyen a 2001-2002-es magyar-amerikai kapcsolatokról felkerült kedden a minisztérium honlapjára.

Hangsúlyozta: az előbbi esettel kapcsolatban felmerül a súlyos törvénysértés gyanúja, ugyanis nem világos, hogy a külügyminisztérium a megfelelő eljárás keretében feloldotta-e a rejtjeltáviratoknak a titkosságát, mielőtt nyilvánosságra hozta volna "ezt a tendenciózus ollózást".

Mint mondta, ebben az ügyben az a fő kérdés, hogy Gyurcsány Ferenc és az Egyesült Államok elnökének találkozóján elhangzott-e, hogy George Bush neheztel Orbán Viktorra 2005-ben.

Németh Zsolt kérdésre válaszolva közölte: nem emelnek kifogást az SZDSZ-es Eörsi Mátyás felvetése ellen, aki kezdeményezi a külügyminiszternél, hogy hozza nyilvánosságra azt az összefoglaló jelentést, amelyet Jeszenszky Géza volt washingtoni magyar nagykövet készített a mostani kormányzat számára.

A külügyi bizottság elnöke azonban hozzátette: örülnének, ha a nyilvánosságra hozatalnak ezúttal megtalálnák a törvényes módját.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek