Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ORTT nem vizsgálja a vasárnapi Gyurcsány-interjút

Nem rendelt el közigazgatási eljárást A szólás szabadsága múlt vasárnapi Gyurcsány-interjújával kapcsolatban az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), mivel nem kapott elegendő támogatást az erről szóló indítvány - közölte a médiahatóság az eljárási javaslatot tevő tagja szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2005-10-26 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45629
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:40:04.504615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az öttagú testületben - amely az elnök távolétében ülésezett - ketten támogatták a kezdeményezést, és ketten szavaztak ellene - közölte a Fidesz által delegált Szalai Annamária, hozzátéve, "nem helyeselte senki" a Magyar Televízió (MTV) eljárását. Mint mondta, később ismét kezdeményezni fogja a vizsgálatot, mivel nem ismeri Kovács György ORTT-elnök álláspontját a kérdésben, ám elképzelhetőnek tartja, hogy az ő voksával sikerül foglalkozni az üggyel.

Hétfőn a parlamentben éles hangú vita alakult ki a miniszterelnök és Áder János fideszes frakcióvezető között arról, hogy megtévesztő volt-e az MTV A szólás szabadsága című műsorban este sugárzott, de délután felvett interjú, amely miatt a Fidesz kulturális tagozatának médiaszekciója már kedden ORTT-vizsgálatot sürgetett.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek