Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az oktatási jogok biztosa nem tudja elfogadni a SZTE rektorának válaszát

Az oktatási jogok biztosa nem tudja elfogadni a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektorának válaszát, amely szerint jogszerű volt az SZTE Budapesti Médiaintézet hallgatóitól szedett képzési hozzájárulás; erről maga Aáry-Tamás Lajos tájékoztatta szerdán az MTI-t.


Dátum: 2005-10-26 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45630
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:40:04.826261, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A rektor érveit nem tudom elfogadni, a korábbiakban kialakított álláspontomat továbbra is fenntartom. A Szegedi Tudományegyetem Budapesti Média Intézete államilag finanszírozott hallgatóit jogszerűtlenül kötelezte díjfizetésre" - olvasható az oktatási biztos MTI-hez eljuttatott közleményében.

Aáry-Tamás Lajos Szabó Gábornak, az SZTE rektorának a biztosi hivatalhoz címzett válaszára reagált.

"A jogszabályok nem biztosítanak számomra az ügyben további intézkedési lehetőséget" - írta Aáry-Tamás Lajos, aki szerint az egyetemnek saját egyetemi polgárait kell meggyőznie a díjfizetés helyességéről.

Rámutatott: "az a hallgató, akit az egyetemnek nem sikerül meggyőznie, a felsőoktatási törvény alapján bíróságon szerezhet érvényt igazának".

"Ha a kezdeményezések nyomán az intézmények orvosolják az okozott jogsérelmet, máris sokak bizalmát nyerték el. Így meghonosodnak a demokratikus értékek, elvek, és az oktatási szereplők egyre kevésbé érzik kiszolgáltatottnak magukat. A Szegedi Tudományegyetem rektora elmulasztotta, hogy éljen ezzel a lehetőséggel" - zárul a közlemény.

Aáry-Tamás Lajos szeptember 20-án fogalmazta meg kezdeményezését a Budapesti Média Intézetben "fejlesztés" címén szedett díjjal kapcsolatban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek