Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kampánytémává silányítaná a nőket az SZDSZ

A női esélyegyenlőség, és ezen belül a nők közéleti szerepvállalása sokkal fontosabb kérdés annál, minthogy a választásokhoz közeledve bárki is olcsó kampánytémává silányítsa azt.


Dátum: 2005-10-26 18:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45633
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:40:05.748617, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség az elmúlt években nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a nők minél nagyobb számban megjelenjenek a közéletben. A Női Tagozat megalakulása, vagy éppen Pelczné Gáll Ildikó alelnökké választása is jelzi: a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség határozottan számít a nőkre, és támogatja, hogy minél több nő vegyen részt a Parlament, a megyei, illetve a helyi önkormányzatok munkájában. Örülünk, hogy az SZDSZ is nagy hangsúlyt fordít a nők politikai szerepvállalásának növelésére. Ugyanakkor a szabaddemokratáknak tudomásul kell venniük, hogy minden parlamenti és parlamenten kívüli pártnak saját belügye, hogy a jövő évi országgyűlési, önkormányzati választásokon milyen képviselő-jelölteket indít.

Az SZDSZ "kampány-sajtótájékoztatói" közepette azon is elgondolkodhatna, hogy a nő társadalmi megbecsülése, a családbarát környezet kialakítása, a gyermekvállalás és a munkába állás megkönnyítése kormányzati feladat. Sajnos az elmúlt három és fél évben ezeken a területeken visszalépés történt. Elegendő az otthonteremtési rendszer szétzilálására, a gyermekek után adókedvezmények tervezett megvonására vagy a növekvő munkanélküliségre gondolnunk.

Budapest, 2005. október 26.

Bernáth Ildikó

Juhos Katalin

Mátrai Márta

Mikes Éva

Selmeczi Gabriella

Szabó Erika

Vigh Ilona

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek