Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Haider visszavonul a politizálástól

Teljesen visszavonul az országos politizálástól Jörg Haider, aki ezentúl csak karintiai tartományi elöljárói (miniszterelnök) tevékenységével akar foglalkozni, valamint olyan ütőképes csapatot akar létrehozni a pártjában, amely sikerrel vághat neki a jövő ősszel esedékes szövetségi parlamenti választásoknak.


Dátum: 2005-10-26 19:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:40:08.716719, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Minderről szerdán Haider számolt be az osztrák sajtónak, bejelentve, hogy az idén tavasszal megalakított pártjának, a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) elnevezésű mozgalomnak a vezetését egyelőre Hubert Gorbach alkancellárra bízzák. Haider úgy fogalmazott, hogy csak országos szinten tekinthető "felváltásban" levő pártvezetőnek, karintiai szinten azonban nem. Tájékoztatást adott arról, hogy novemberben döntenek arról, ki lesz a BZÖ csúcsjelöltje a jövő évi parlamenti választásokon, és ez a személy lesz a párt vezetője is. Hangsúlyozta, hogy nem ő lesz a párt új országos vezetője.

A karintiai politikus bejelentése azután hangzott el, hogy a BZÖ súlyos vereségeket kényszerült elkönyvelni az őszi tartományi választásokon. A múlt hét végén tartott bécsi tartományi választásokon például még olyan kis párt is népszerűbbnek bizonyult Haideréknél, mint az Osztrák Kommunista Párt (KPÖ).

Ezzel szemben a Haider és leghűségesebb szövetségesei által "magára hagyott" Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) új vezetéssel a harmadik legerősebb politikai erőnek bizonyult a tartományi jogú Bécsben, és mintegy tízszer annyi szavazatot kapott, mint a karintiai politikus irányította BZÖ. Heinz-Christian Strache, az FPÖ új vezetője - az egykori Haiderhez hasonlóan - sikerrel lovagolta meg az idegenektől, a betelepülőktől való félelem Ausztriában és Bécsben sem ismeretlen hullámát. A 8,6 milliós Ausztriában 1 millió azoknak a száma, akik nem az alpesi országban születtek, a fővárosban pedig mintegy 18 százalékos már a külföldről betelepültek aránya. (Bécsben van olyan kerület, ahol az arányuk már 30 százalék körül mozog.)

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek