Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ki tájékoztatta a Mazsihiszt?

Ma már tisztázhatatlan, kiktől származik az az "állami felkérés", amelynek engedelmeskedve a zsidó felekezet ügyvezető igazgatója részletes intézkedési tervet dolgoztatott ki járvány esetére - tudatta lapunkkal a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) magát megnevezni nem akaró képviselője. A többi történelmi felekezet nem kapott semmiféle felkérést - olvasható az MNO-n.


Dátum: 2005-10-27 07:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45650
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:40:11.144843, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Aki emberekkel foglalkozó intézményt tart fenn, fel kell készülnie, hogy mi történjen akkor, ha járvány, közveszély jelentkezik - mondta lapunk tegnapi cikkével kapcsolatban a Mazsihisz egyik, magát megnevezni nem kívánó vezető személyisége. Kérdésünkre - közelebbről honnan, kitől érkezett az állami felkérés az intézkedési terv kimunkálására - azt a választ kaptuk, "ez ma már nem tisztázható". Nagyon szomorúnak tartom, ha kórházakat, szegénykonyhákat és idősotthonokat stb. működtető szervezetek nem rendelkeznek megfelelő vészforgatókönyvvel - felelte informátorunk arra nézve, hogy a katolikus és a református egyház vajon miért nem kapott hasonló felkérést és ezzel összefüggésben miért nem cselekszik az izraelita felekezet vezetéséhez hasonlóan.

Interjúalanyunk utalt arra, hogy ha nem előrelátó a Mazsihisz, adott esetben óriási élelmiszer-ellátási probléma alakulhat ki már csak a kóser hús tekintetében is. Járvány esetén nyomban megtiltanák a hatóságok a saját vágást, illetve az Izraelből való kóser hús behozatalát egyaránt. Az intézkedéscsomag összhangban van az egész magyar közigazgatás eljárásával - mondta informátorunk. Ami a legalább 300 sírhely elkülönítésére való utasítást illeti, ezt informátorunk azzal indokolta, hogy ha járvány tör ki, a halottakat azonnal el kell temetni, nemcsak a zsidóknál, hanem minden esetben.

A Mazsihisz radikális intézkedéseket dolgozott ki "az állami rendelkezésekkel és a vonatkozó állami felkérésekkel összhangban egy esetleges járvány kibontakozásának lehetősége esetére" - ez derül ki abból a lapunk által tegnap ismertetett utasításból, amelyet Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató jegyez. A birtokunkba került dokumentumban többek között riadólánc működtetéséről, a higiéniai szabályok fokozott megtartásáról, fertőtlenítő és védőszerek haladéktalan beszerzéséről van szó. Zoltai felkérte a Cherva Kaddisát, a temetéssel foglalkozó egyletet: "egy esetleges járvány esetére különítsen el a Kozma utcai központi temető parcellájában legalább 300 sírhelyet". A kormányzat semmiféle kapcsolatban nem állt a Mazsihisz kezdeményezésével - közölte Rácz Jenő egészségügyi miniszter. Hozzátette: a kormány nem kíván beleszólni semmilyen szervezet, így a Mazsihisz munkájába sem.

MNO - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek