Rogán Antal az MSZP választási kampányáról
Rogán Antal, a Fidesz alelnöke szerint az MSZP félelemkeltésre épülő kampányának célja, hogy távol tartsa az embereket a választásoktól.
Dátum: 2002-02-14 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:27.165445, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus egy szerdai budapesti fórumon elmondta: a szocialisták az 1998-as választások elvesztése óta "sértődöttségi" politikát folytatnak ahelyett, hogy következtetéseket vontak volna le belőle.
- Az MSZP vereségének oka az volt, hogy kormányzási időszakuk alatt az emberek megtapasztalhatták a párt szociális érzéketlenségét - mutatott rá Rogán Antal, utalván a Bokros-csomag megszorító intézkedéseire, az alanyi jogon járó családi pótlék eltörlésére, a tandíj bevezetésére.
A fideszes politikus szerint az MSZP vereségének oka volt továbbá az is, hogy a párt elmulasztotta a szemléletmegújítást és elmaradt a belső személyi megújulás is. Rogán Antal leszögezte: a tisztességes baloldali állampolgároknak elő kell segíteniük az MSZP vereségét és a Fideszre kell szavazniuk ahhoz, hogy az elkövetkezendő években a szocialista párt személyi megújuláson mehessen keresztül.
Az alelnök sérelmezte, hogy a szocialista pártnak ellenzéki pozícióból csak arra "futotta", hogy nemet mondjon a lakáshitel-rendszerre, a tandíj eltörlésére, a családtámogatási rendszerre, az ápolónők bérének, a nyugdíjaknak, a minimálbéreknek emelésére.
Rogán Antal a Fidesz gazdaságpolitikai céljairól szólva kifejtette: választási győzelmük esetén kormányuk 2006-ig megduplázná a költségvetési szférában az átlagbéreket, bővítenék a családpolitikai, lakástámogatási kedvezményeket.
Megjegyezte: a Fidesz-MDF közös lista az elkövetkező négy évben a családpolitika mellett a nevelésre, ismeretszerzésre helyezné a hangsúlyt.
- A tudástőke felhalmozásával el kell érni, hogy az ország versenyképessége ne az olcsó bérekre, hanem a jól képzett munkaerőre alapuljon - közölte a politikus.