Heinz von Hermann és Pege kvintett a Buda Stage színpadán
A Pege kvintett ad koncertet pénteken a Buda Stage színpadán, az est vendége Heinz von Hermann osztrák szaxofonos lesz.
Dátum: 2002-09-17 07:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4188
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:46.130479, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 63 éves, nagybőgőn és basszusgitáron játszó Kossuth-díjas zenekarvezetőn, Pege Aladáron kívül az együttesben Pintér Zoltán zongorázik, Kollmann Gábor szaxofonon, Sramkó János dobokon, Czibere József pedig ütőhangszereken játszik.
Pege Aladár, a hazai dzsesszélet nagy öregje a '90-es évek elejétől évente egy klasszikus és egy dzsessz CD-t jelentet meg. Minden alkalommal olyan darabokat rögzít, amelyeket korábban nem játszott lemezen.
Heinz von Hermann 1936-ban született Bécsben, 8 éves korában hegedülni tanult, 17 évesen került közel a dzsesszhez. Az 50-es évek végén Németországban játszott, majd tengerentúli klubokban, később Portugáliában, Észak-Afrikában, Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban dolgozott. Fellépett többek között Lee Konitz-cal, Lionel Hamptonnal, Dusko Goykoviccsal, Dizzy Gillespie-vel, Ray Charlesszal, Al Jarreauval. 1966 óta több ezer számot vett fel különböző formációkban, eddig 43 lemezen szerepel a neve.
A Buda Stage (II. Tárogató utca 2-4.) színpadán október 18-án Szakcsi Lakatos Béla, november 8-án a Vukán trió és Vadon Irén énekesnő lép fel, december 13-án pedig a Charlie jazz következik.
MTI - fidesz.hu