Gémesi megszakította kapcsolatát Dávid Ibolyával
Az MSZP és az SZDSZ-szel való jövőben koalíciós együttműködésre való hajlandóság zavarja az MDF-ben leginkább a párt elnökhelyettseét, ezért Gémesi György megszakította az együttműködést Dávid Ibolya pártelnökkel. A párttal való szakítással kapcsolatban úgy fogalmazott: év végéig dönti el, milyen színekben kíván indulni a jövő évi választáson, lehet, hogy "átigazol" a kereszténydemokratákhoz - írja a Népszava.
Dátum: 2005-10-27 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45657
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:40:13.415222, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megszakította az együttműködést Gémesi György, az MDF elnökségi tagja Dávid Ibolya pártelnökkel. Gémesi hangsúlyozta, nem kíván kilépni az MDF-ből és annak parlamenti frakciójából, mert megbízatását négy évre kapta. A Magyar Nemzet szerdai számában azt írta, információik szerint Gémesi, bár egyelőre nem lép ki a Fórumból, de belép a KDNP-be.
A politikus közölte, valóban tárgyalt Semjén Zsolttal, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökével, ahogy korábban egyszer egy fideszes politikussal, ám egyelőre nem kíván átigazolni. Év végéig dönti el, milyen színekben kíván indulni a jövő évi országgyűlési választásokon. Nem zárta ki azt sem, hogy függetlenként méretteti meg magát, de azt sem, hogy nem indul. Az MDF-fel kapcsolatos fő kifogása, hogy Gémesi számára nem elfogadható az SZDSZ-szel, illetve az MSZP-vel bármilyen koalíciós együttműködés.
Megjegyezte, nem zárja ki, hogy stratégiai kérdésekben az ország érdekében együtt kell működni. Hangsúlyozta viszont, korábban arra kérte az MDF elnökségét, hogy határolódjon el a két kormánypárttól, ám ez eddig nem történt meg. Azzal sem ért egyet, hogy szerinte a fórumos nyilatkozatok jelentős százalékában azt a jobboldali pártot támadják, amelyikkel talán koalícióra törekednek.
Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese közleményében úgy reagált: Gémesi György az MDF tagja, és az is marad. Azzal, hogy másik tagtársával szemben milyen a viszonya, az nem hivatalos párt ügy. A Fórum a továbbiakban is a már elfogadott politikai stratégia mentén - amelyet Gémesi György, még mint elnökhelyettes is megszavazott -, készül a 2006-os országgyűlési választásokra.
Népszava - fideszfrakcio.hu