Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kirobbanó siker: bezár hét magyar külképviselet

A tárcát érintő takarékossági intézkedések keretében a Külügyminisztérium hét külképviseletet tervez bezárni jövőre - számol be a Népszabadság.


Dátum: 2005-10-27 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45659
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:40:14.044031, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Népszabadság értesülése szerint szó van egyebek között a limai és a bogotai nagykövetség, valamint a montreali főkonzulátus működésének felfüggesztéséről is. A minisztérium ugyanakkor számol azzal, hogy a következő évben rendeződik a hosszú ideje húzódó csíkszeredai főkonzulátus ügye.

Bársony András külügyi államtitkár a lap érdeklődésére elmondta: a tárca tudomásul veszi, hogy a költségvetési egyensúly érdekében a Külügyminisztériumra is takarékossági lépések megtétele hárul. A működést azonban a tervezett intézkedések nem veszélyeztetik. Ami az előirányzott külképviseleti bezárásokat illeti, az államtitkár szerint ez ügyben még folynak az egyeztetések.

A képviseletek számának csökkentése napirenden szerepelt az Országgyűlés külügyi bizottságának tegnapi ülésén is, ahol a testület általános vitára alkalmasnak találta a jövő évi külügyi büdzsé tervezetét.

Népszabadság - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek