Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Világsztárok operett estje a Művészetek Palotájában

A világjáró szoprán, Rost Andrea, a kiváló olasz tenor, Roberto Sacca és az orosz-magyar bariton: Fokanov Anatolij operett esten lép föl 2005. november 7-én este a Nemzeti Hangversenyteremben. A műsoron a műfaj klasszikusai: Offenbach, Strauss, Lehár és Kálmán legszebb dallamai csendülnek föl.


Dátum: 2005-10-27 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:40:16.404526, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az operett még akkor is ajkunkra csal egy mosolyt, ha a szituáció szomorú vagy reménytelen. "Te rongyos élet, bolondos élet, mitől tudsz olyan édes lenni, mint a méz?" - aligha lehetne jobban megfogalmazni az operett filozófiáját, noha a mondat a Csárdáskirálynőben nem emiatt hangzik el." - írja az est műsorfüzetében a Zeneakadémia rektora, Batta András. Az intézményben szerzett zeneszerzői diplomát Lehár Ferenc és Kálmán Imre. 1990-ben pedig Rost Andrea, az est főszereplője.

1991-ben a bécsi Staatsoper magánénekese lett, nemzetközi karrierje ma már kontinenseket ível át. Amerikai vendégjátékáról érkezik Budapestre, akárcsak olasz-német partnere, Roberto Sacca, aki 1995-ben robbant be a nemzetközi zenei életbe, amikor a Bécsi Ünnepi Játékokon, Nikolaus Harnoncourt vezényletével debütált. Fokanov Anatolij több éves vendégszereplést követően 1992-ben lett a Magyar Állami Operaház tagja, ahol Verdi Otellójának Jagóját Lamberto Gardelli betanításában énekelte.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek