Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Németh Zsolt: A kisebbségi kérdés rendezése kulcskérdés a Nyugat-Balkánon

A nemzeti kisebbségi kérdés megoldását kell a nyugat-balkáni rendezési folyamat középpontjába állítani: amíg ez a probléma megoldatlan marad, a térség nem lehet stabil - mondta Németh Zsolt csütörtökön Budapesten, egy nemzetközi konferencián.


Dátum: 2005-10-27 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45669
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:40:17.426874, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Bármely stabilizálási kísérletet egy, az egész térségre kiterjedő nemzeti és regionális autonómia-programra kell alapozni. (...) Az autonómia-programot az Európai Unió kezdeményezheti" - jelentette ki a parlament külügyi bizottságának elnöke a nyugat-balkáni térséggel foglalkozó kétnapos tanácskozást megnyitó beszédében. Németh Zsolt azt mondta, az etnikai autonómia ugyanúgy megilleti a szerb közösséget Koszovóban, mint a magyar közösséget a szerbiai Vajdaságban, vagy az albán közösséget Macedóniában.

A politikus szerint az etnikailag homogén területek kialakítása a gyakorlatban járhatatlan és veszélyes a térségben, mivel a különböző nemzetek elszórva élnek ezeken a területeken. Emellett elvetendőnek nevezett bármiféle határmódosítást is, mert az "legitimálná az etnikailag tiszta területek kialakításának kísérletét, az etnikai tisztogatásra irányuló törekvéseket". Németh Zsolt aláhúzta: ha a nemzetközi közösség - amerikai közreműködéssel - kidolgoz egy autonómia-programot, azzal világos lenne a ma nem teljesen világos cél, amiért a nemzetközi erők katonái és a nemzetközi szervezetek a térségben vannak.

A külügyi bizottság elnöke hangsúlyozta: ahogy másutt, úgy Délkelet-Európában is az állam megerősítése, ugyanakkor hatékonnyá tétele az ajánlott recept a gazdasági növekedés gyorsítására. "Magyarország érdeke az, hogy az EU határai délre tolódjanak és a térség államai minél előbb elérjék az uniós tagság érettségi szintjét" - szögezte le Németh Zsolt.

A konferencián Egeresi Sándor, a vajdasági tartományi parlament alelnöke a soknemzetiségű autonómia létrehozását szorgalmazta a Vajdaságban, hangsúlyozta azonban, hogy ezt csak egy új szerbiai alkotmány megalkotásával együtt lehet elképzelni. Megjegyezte, hogy Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök és kormánya mindent elkövet a minimális tartományi függetlenség ellen. Kitért arra Egeresi Sándor, hogy a szerb hatóságok nem lépnek fel kellő súllyal a vajdasági etnikai indíttatású incidensek ügyében, a belgrádi média pedig egyáltalán nem számol be az atrocitásokról.

Nenad Canak, a vajdasági parlament EU-integrációs bizottságának elnöke úgy fogalmazott, hogy Szerbiában, illetve Szerbia-Montenegróban továbbra is a milosevic-i rezsim apparátusa működik, "Kostunica ugyanannak a történetnek egy új arca". "Bár Belgrád folyamatosan nemet mond a változásokra, azt nem tudja megakadályozni, hogy Montenegró jövőre függetlenné váljon, és idővel ugyanez történik Koszovóval is" - mondta Nenad Canak.

Avni Arifi, a koszovói kormányfő főtanácsadója Bajram Kosumi koszovói miniszterelnök levelét olvasta fel. Bajram Kosumi ebben hangsúlyozta: az egész régió számára a legjobb megoldás Koszovó függetlensége. Kitért arra, hogy a Koszovó státusának rendezéséről - a héten az ENSZ BT-ben is - megkezdődött folyamatot 2006 végére le kell zárnia a nemzetközi közösségnek.

"El kell felejteni a múlt nacionalizmusát. A jövő szuverén Koszovójában biztosítani kell a nemzeti és etnikai kisebbségek jogait" - hangsúlyozta a levélben Bajram Kosumi, hozzátéve, hogy Koszovó az európai sztenderdek átvételét, az európai integrációt tűzi ki célul. A konferencián felszólalt Predrag Boskovic szerbia-montenegrói külügyminiszter-helyettes is, aki szintén azt emelte ki, hogy a Nyugat-Balkán jövője Európában van, nem pedig a nacionalista törekvésekben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek