Igazságosság: nem Orosz József mondja meg, hogy miről beszélt Orbán Viktor
Orosz József nem az MTI szerint, pontatlanul idézte Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének Soltvadkerten egy nappal korábban elhangzott beszédét. Vétett Orosz József a tárgyilagosság követelménye ellen is azzal, hogy azt állította, a Fidesz elnöke úgy nyilatkozott, hogy "a Gyurcsány-kormány nem a magyar emberek kormánya". Ezzel szemben Orbán Viktor azt mondta, hogy a Gyurcsány-kormány programja nem a magyar emberek programja.
Dátum: 2005-10-27 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45672
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:40:18.457981, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tényszerű és tárgyilagos tájékoztatás követelményének megsértése miatt a Fővárosi Bíróság első fokon megváltoztatta az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) 11/2005. (I. 12.) határozatát.
A bírósági ítélet megállapítja, hogy a műsorszolgáltató - a Magyar Televízió 2004. október 4-i Nap-kelte című műsora - megsértette a médiatörvény 4. § (1)-ban meghatározott, a tényszerű és tárgyilagos tájékoztatásra vonatkozó követelményét azzal, hogy a Kereszttűz című műsorszámban, amelynek vendége Áder János volt, a műsorvezető, Orosz József nem az MTI szerint, pontatlanul idézte Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének Soltvadkerten egy nappal korábban elhangzott beszédét.
Vétett Orosz József a tárgyilagosság követelménye ellen is azzal, hogy azt állította, a Fidesz elnöke úgy nyilatkozott, hogy "a Gyurcsány-kormány nem a magyar emberek kormánya".
Ezzel szemben Orbán Viktor azt mondta, hogy a Gyurcsány-kormány programja nem a magyar emberek programja.
Mindemellett Orosz József a közszolgálati hírműsorban megengedhetetlenül saját véleményt fogalmazott meg. A bíróság álláspontja szerint Orosz József ugyancsak megsértette a médiatörvény 4 § (1) szakaszát azzal, hogy véleményt megfogalmazva zárta le az Áder Jánossal folytatott beszélgetést, és nem adott lehetőséget a frakcióvezetőnek a reflektálásra.
A Nap-kelte szóban forgó műsorát egyébként az ORTT Panaszbizottságának Molnár Péter vezette tanácsa egyhangúlag elmarasztalta a médiatörvény 4. § (1) megsértése miatt. Ezt a döntést változtatta meg többségi szavazattal az ORTT Testülete, és a médiahatóság utóbbi határozatát változtatta meg a Fővárosi Bíróság.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
sajtóiroda
Budapest, 2005. október 27.