Sümegy Csaba bátran áll az igazságszolgáltatás elé
Az ügyben már a meggyanúsítás is csalódás volt számomra, mert csődbűntettet soha nem követtem el és jogilag nem is követhettem el.
Dátum: 2005-10-27 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45674
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:40:19.137509, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ellenem felhozott alaptalan vádak tisztázása érdekében magam kértem a mentelmi jogom felfüggesztését, és ezt a döntésemet a Fidesz-frakció is támogatta. Nem bújtam tehát a mentelmi jog mögé, szemben azzal, ahogyan azt már több szocialista politikustól is megszokhattuk.
Mint ahogyan korábban is, úgy most is megerősítem: tiszta lelkiismerettel állok a bíróság elé. Biztos vagyok abban, hogy a független magyar bíróság előtt - hasonlóan több, alaptalanul megvádolt fideszes képviselőtársamhoz - meg tudom védeni az igazamat.
Sümeghy Csaba
országgyűlési képviselő
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
fideszfrakcio.hu