Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ma már senki sem hisz Lamperth Mónikának

Ma már senki sem hisz Lamperth Mónikának, illetve a belügyi tárca vezetőinek: a politikai államtitkár néhány hónapja még kétezer fős leépítésről beszélt a határőrségnél, később minisztere már csak 800 ember elküldését helyezte kilátásba. Ma pedig kiderült: 150 határőrnek szűnik meg az állása, vagyis a bizonytalanság, a kapkodás és a kommunikációs zavar jellemzi a tárca tevékenységét. Ez semmiképpen sem szolgálja a határőr állomány kiegyensúlyozott, nyugodt szakmai munkáját - írja közleményében Kontrát Károly.


Dátum: 2005-10-27 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45677
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:40:20.048705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint ahogy az sem, hogy a kormányzati ígérgetések ellenére nem jut több pénz a határőrségnek jövőre, sőt a 2005. évi előirányzathoz viszonyítva 2006-ban csökken a költségvetési támogatás. Kártyavárként omolhat össze a határőrség jövő évi büdzséje, hiszen a saját bevételeket erősen túltervezték: 1,2 milliárd forintra számítanak, míg az idei évben csak 380 millió volt ez a tényleges bevétel. A luxusbaloldali kormányzat eközben óriási összegeket költ saját belügyi holdudvarára. Bár megígérték a felesleges szerződések felülvizsgálatát, a pazarlás egyértelműen folytatódik.

Mindezek alapján nehéz évet jósolunk jövőre a határőröknek. Sajnos borítékolható, hogy a kormányzat mulasztásai miatt további halasztást szenved majd az uniós schengeni övezethez való csatlakozásunk.

2005. október 27.

Kontrát Károly

az Országgyűlés Rendészeti Bizottságának

alelnöke

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek