Feltétel nélkül térhetnek vissza a fegyverzetellenőrök Irakba
Irak feltétel nélkül visszafogadja az Egyesült Nemzetek Szervezetének fegyverzetellenőreit - jelentette be helyi idő szerint hétfőn este Kofi Annan ENSZ-főtitkár. A Fehér Ház kétkedéssel fogadta az iraki döntést.
Dátum: 2002-09-17 07:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4191
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:47.052217, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dan Bartlett, az elnöki hivatal kommunikációs igazgatója szerint Bagdad csak hiú reményeket akar ébreszteni a nemzetközi közösségben szándéka komolyságát illetően.
Megerősíthetem, hogy levelet kaptam az iraki hatóságoktól, amelyben értesítettek döntésükről, amely szerint feltétel nélkül megengedik az ellenőrök visszatérését - jelentette be Kofi Annan, miután találkozott Nadzsi Szabri külügyminiszterrel, aki átadta neki kormánya levelét. A találkozón részt vett Amr Musza, az Arab Liga főtitkára is, akinek a közreműködéséért az ENSZ főtitkára köszönetet mondott. Az iraki külügyminiszter a találkozót követően a sajtó képviselőinek csak annyit mondott, hogy a levél jó hírt tartalmaz, megerősítve azokat a várakozásokat, hogy a bagdadi rezsim engedményekre készül.
Kofi Annan a levelet továbbítja az ENSZ Biztonsági Tanácsa soros elnöki tisztségét betöltő Bulgária ENSZ-képviselőjének.
Nem sokkal az ENSZ-főtitkár bejelentése után Dan Bartlett kijelentette, hogy több mint egy évtized tapasztalata azt mutatja, nem sokat érnek Szaddám Huszein szavai vagy tettei. A kommunikációs igazgató leszögezte: "világossá tettük, hogy mi nem tárgyalunk Szaddám Huszeinnel. Az ENSZ Biztonsági Tanácsával együttműködünk, hogy megtaláljuk a leghatékonyabb módot célunk elérésére."
Az iraki hajlékonyságnak azóta mutatkoztak a jelei, hogy Szaúd-Arábia bejelentette: az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyása esetén támogatja a katonai erő alkalmazását Irak ellen. A rijádi álláspont hét végi módosulása lendületet adott az ENSZ-ben az amerikai diplomáciai erőfeszítéseknek, amelyek az elnök csütörtöki felszólalásával indultak meg. Kofi Annan hétfőn azt mondta, hogy Bush elnök beszéde felvillanyozta a nemzetközi közösséget.
Dominique de Villepin francia külügyminiszter a nap folyamán arab forrásokra hivatkozva úgy nyilatkozott, hogy Bagdad engedni készül. Amerikai tisztségviselők szintén úgy tudták, hogy Irak engedményt fontolgat a fegyverzetellenőrök ügyében.
Az ENSZ ellenőrei 1998-ban hagyták el Irakot, miután munkájuk végképp lehetetlenné vált. Röviddel azelőtt távoztak, hogy amerikai és brit gépek légi csapásokat mértek Irakra, így büntetve az országot azért, hogy megtagadta az együttműködést az ellenőrökkel.
Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter egy nyilatkozatában elmondta, hogy az Irak déli és északi része fölötti légtértilalmat ellenőrző amerikai és brit gépek újabban határozottabban lépnek fel, mint korábban, és módszeresen gyengítik az iraki légvédelmet.
Irak az utóbbi napokban a lakott helyek közelébe telepített számos rakétaüteget és más haditechnikát.
MTI - fidesz.hu