Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pápa kiállt a katolikus-zsidó párbeszéd és jó viszony mellett

XVI. Benedek pápa a II. vatikáni zsinat egyik fontos dokumentumának évfordulója alkalmából újólag biztosította a világ zsidóságát, hogy a katolikus egyház visszavonhatatlanul elkötelezte magát a katolikusok és a zsidók közötti jó kapcsolatok és párbeszéd mellett, és soha sem fog elfeledkezni a holokausztról.


Dátum: 2005-10-27 20:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45701
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:40:27.806104, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rómában csütörtökön emlékeztek meg a II. vatikáni zsinaton negyven évvel ezelőtt elfogadott, az egyház és a nem keresztény vallások közötti párbeszédről szóló "Nostra Aetate" nyilatkozatról, amely elvetette múlt előítéleteit, a zsidók kollektív Krisztus haláláért, s új korszakot nyitott a katolikus-zsidó kapcsolatokban.

A tanácskozásra küldött üzenetében XVI. Benedek dicsérettel idézte fel azok emlékét, akik "az összetett és gyakran fájdalmas történelmi időszak" után, az elmúlt négy évtized során "bátran munkálkodtak a keresztények és a zsidók kiengesztelődésén és egymás jobb megértésén".

A pápa emlékeztetett arra, hogy uralkodása "első napjától kezdve és különösen a kölni zsinagógában tett látogatása során kifejezte azt a szilárd elhatározását, hogy tovább halad a II. János Pál pápa által megkezdett úton... annak érdekében, hogy a zsidó-keresztény párbeszéd még gazdagabbá és mélyebbé tegye az eddig kialakított barátságot".

Korábban zsidó vezetők gyakran vádolták a világháborús években uralkodott XII. Pius pápát, hogy szemet hunyt a holokauszt felett.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek