Havel sem talált megoldást a kormányválságra
Továbbra sem tudni, hogyan oldódik meg a cseh kormányválság. Václav Havel cseh államfő találkozója a három kormánypárt elnökeivel hétfő este a prágai Hradzsinban ugyanis konkrét eredmény nélkül végződött.
Dátum: 2002-09-17 07:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4192
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:47.375636, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Havelnek és a pártelnököknek, akik a tervezett húsz perc helyett két és fél órán át tanácskoztak, csak abban sikerült közös nevezőre jutniuk, hogy folytatják a tárgyalásokat. Ugyanakkor a találkozón tisztázták a három párt álláspontját is, illetve, hogy ki számára mi az, ami még elfogadható. "A kártyák az asztalra kerültek. Most pontosabban ismerjük egymás álláspontját" - nyilatkozta a találkozó után Vladimír Spidla, a kormány és a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke.
A cseh államfő megerősítette, hogy a bonyolult helyzet ellenére kedden nyolc napra az Egyesült Államokba utazik hivatalos látogatásra. "Ha szükség lenne rám, kész vagyok bármikor megszakítani utamat és visszatérni Prágába" - mondta Havel.
Ezt megelőzően hétfő délelőtt Spidla felszólította a Demokratikus Unió-Szabadság Uniót (US-DEU), hogy három minisztere nyújtsa be lemondását. Az US-DEU elnöksége délután megvitatta a helyzetet, és Ivan Pilip pártelnök válaszolt a kormányfőnek: az uniós miniszterek csak akkor nyújtják be önként lemondásukat, ha a szociáldemokrácia felmondja a koalíciós szerződést. "Nem célunk, hogy minden áron a kormányban maradjunk. El tudjuk a helyünket képzelni az ellenzékben is" - mondta Pilip.
Cyril Svoboda, a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) elnöke óvatosabb volt, s azt állította, hogy pártja szeretné, ha az uniósok - bár gyengébb pozícióban - de a kormányban maradnának, vagy legalább biztosítanák a kabinetet, hogy kívülről támogatni fogják. A néppártiak ugyanis nem szeretnék, ha túlságosan megnőne a kommunisták befolyása a kormányra.
Miloslav Ransdorf, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSCM) alelnöke leszögezte: a kommunisták nem kívánnak belépni a kormányba, de hajlandóak lennének támogatni a CSSD-KDU-CSL kisebbségi kabinetet, amiért újabb befolyásos pozíciókat szeretnének kapni.
Zdenek Skromach szociáldemokrata munkaügyi és népjóléti miniszter szerint a kétpárti kisebbségi kabinet esetenként a kommunisták, máskor pedig a Václav Klaus vezette Polgári Demokratikus Párt (ODS) támogatásával vihetné keresztül a parlamentben javaslatait.
Klaus egyébként kijelentette: el tudja képzelni a nagykoalíciót a szociáldemokratákkal. Pártja számára azonban Spidla jelenlegi kormányfő és pártelnök elfogadhatatlan partner.
Hana Marvanová, az US-DEU volt elnök asszonya, aki a kormány adótörvények módosítására irányuló javaslatának elutasításával pénteken a válságot kirobbantotta, délután lemondott képviselőházi alelnöki tisztségéről.
MTI - fidesz.hu