Gyurcsánnyal égetik Caramelt - a nemzeti gyász napján
Gyurcsány Ferenc az 1956-os forradalom vérbefojtásának 49. évfordulóján, november 4-én fog műsorvezetősködni a Klub Rádióban. Pedig a kormány tavalyi álláspontjában november 4-e "a méltó gyász", "a személyes megemlékezés napja" - úgy látszik, az Apró Antal villájában lakó milliárdosn számára az emberek érzéseinek komolyan vétele egy futó ötlete volt. A Napi Ász a TV2 sajtóosztályán azt is megtudta: sem a Klub Rádió, sem az énekes menedzsmentje, sem Caramel nem kért arra engedélyt, hogy a egy politikai háttérműsor ünnepi adásában csevegjen a miniszterelnökkel.
Dátum: 2005-10-28 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45726
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:40:35.960713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nyíltan szocialista értékeket (? - fideszfrakcio.hu) valló rétegrádió felkérését Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mellett Dávid Ibolya, az MDF elnöke is elfogadta, d a Fidesz nemet mondott a rendhagyó ajánlatra. Orosz József ötszázadszor kontrázik november elején, s mivel a Napi Ász szerint ez a balra húzó rádió egyik leghallgatottabb műsora, a Klub Rádió úgy döntött, hogy külső műsorvezetőkkel ünnepelteti magát. Így került a képbe Gyurcsány Ferenc is. Ő a rádió közleménye szerint Tölgyessy Péterrel, Darvas Ivánnal és a Megasztár legutóbbi győztesével, Caramellel készít interjút. Csakhogy Tölgyessy csütörtökön jelezte, nem megy el a műsorba, Caramel szerepoeltetésére pedig hivatalosan nem kértek engedélyt. Sem a Klub Rádió, sem Caramel, sem pedig az énekes menedzsmentje nem kért arra engedélyt, hogy november 4-én Gyurcsány ferenc miniszterelnök készítene interjút az énekessel - közölték a Napi Ásszal a TV2 sajtóosztályán. A napilap egész nap kereste a Klub Rádió döntéshozóit, de hiába beszéltek a PR osztály illetékeseivel és Orosz József műsorvezetővel, tárgyalásra és időhiányra hivatkozva nem nyilatkoztak.
- Esik szét az ország, esik szét a költségvetés. A magyar miniszterelnök nem azért kapj a fizetését, hogy showműsorokat vezessen. Gyurcsány Ferenc szereptévesztése az ország szempontjából drámai - mondta a lapnak Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője.
Ezzel szemben Nyakó István "tök jó ötletnek" nevezte a kezdeményezést.
Tavaly Gyurcsány Ferenc kormánya nyilatkozatában még az állt: november 4-e "a méltó gyász", "a személyes megemlékezés napja" - úgy látszik, az emberek érzéseinek komolyan vétele az Apró Antal villájában lakó milliárdos egy futó ötlete volt.
Napi Ász - fideszfrakcio.hu