Lehallgatják telefonjainkat?
Titkosszolgálati és távközlési szakértők egybehangzóan állítják, a telefonlehallgatás ma is éppen olyan könnyen megoldható műszakilag, mint az elmúlt évtizedekben bármikor. Ezen a téren sok változást nem hozott a digitális technológia térnyerése, így a hagyományos vezetékes telefonhálózatok mellett a GSM-rendszerek, de még a vállalatoknál telepített egyszerűbb digitális telefonalközpontok is megfigyelhetők.
Dátum: 2005-10-28 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45735
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:40:38.944474, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kassai főkonzulátussal kapcsolatban múlt héten kipattant lehallgatási botrány kapcsán újra felvetődött a kérdés, hogy vajon mennyire lehetünk biztonságban a kutató szemek és fülek elől. Egy nevének elhallgatását kérő egykori titkosszolgálati műveleti tiszt - aki jelenleg egy jól menő vagyonvédelmi vállalkozás tulajdonosa - azt állítja: az intézményesített telefonlehallgatásnak a jövőben sem lesz akadálya, hiszen a szolgáltatókkal kötött koncessziós szerződések rögzítik a cégek és a hatóságok közötti kötelező együttműködést. Ugyanez még nem mondható el a lehetséges alternatív távbeszélő-szolgáltatókról, amelyek a piac liberalizációja utánra tervezik működésük kiterjesztését. Ezek közé tartoznak azok a kábeltelevíziós- és internet-szolgáltatók, amelyek elegendő kiépített és jó minőségű kábelhálózattal rendelkeznek az országban e feladatok ellátásához. Persze ezeket a rendszereket kicsit nehezebb lesz figyelemmel kísérni, de technikailag megoldható, különösen, ha együttműködnek majd a hatóságokkal. Az együttműködés hiánya egyébként igen megnehezítené a lehallgatást, esetenként lehetetlenné is tenné.
Mindenesetre az a hiedelem nyugodtan elfelejthető, hogy a digitális technológia a hagyományos (analóg) műszaki eljárásoknál komolyabb akadályt jelent a beavatkozásban érdekelteknek. Annál is inkább, mert egy megfelelő program futtatásával egyszerűen párhuzamosíthatók a digitális telefonvonalak, s azok megfigyelése már pofonegyszerű, és nincs sem recsegés, sem kattogás a vonalban. Egyetlen hátránya, hogy az alközpontok vagy központok személyzete nem hagyható ki a műveletből.
A megszólaltatott szakértő szerint a lehallgatás ellen eddig sem létezett védelem és a jövőben sem lesz tökéletes a védekezés. Esetleg különböző titkosító berendezésekkel lehet részsikereket elérni, de hosszú távon nyitott könyv lesz minden telefonvonal. (Már létezik olyan mobiltelefon is, amely a kibocsátott digitális jelet tovább digitalizálja, s ezáltal lehallgathatatlan a beszélgetés.) Külföldön kifejlesztettek olyan zavarókészülékeket is (különösen Oroszország és Izrael jeleskedik ezen a téren), amellyel egy speciális elektronikus zaj küldhető a telefonvonalra; az emberi fül számára hallhatatlan zaj egyszerűen meggátolja a magnetofonos hangrögzítést legalább az első alközpontig! A védelemnek persze ára van, egy komolyabb rendszer 350 ezer forintba kerül. De léteznek ennél olcsóbb műszaki megoldások (főleg a vonallopások megakadályozására). Ezek között van hazai gyártású: a tízezer forintos berendezést a telefonvonalat megszakítva a készülék és az alközpont közé kell kapcsolni, s ha a vonal megszakad (mert valaki saját készülékével kapcsolódott rá), a készülék sípoló hanggal figyelmeztet. Sokra azonban nem megyünk vele, ha korszerű kapacitív vagy induktív lehallgatót alkalmaz valaki, hiszen ilyenkor nem kell megszakítani (és nem is kell rálépni a vonalra) a hálózatot, elegendő csak közvetlenül a kábel mellé helyezni a vevőegységet, s a megfigyelés tökéletes.
Szakemberek szerint létezik egy még kifinomultabb módja a telefonlehallgatásnak, s erre a célra kémműholdakat vesznek igénybe. Állítólag az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal képes arra, hogy a Föld összes telefonbeszélgetését nyomon kövesse, ami műszakilag elvileg kivitelezhető. A vezetékes távbeszélő-hálózatok ugyanis mindenütt kiegészülnek mikroösszeköttetéssel, s ezeknek az antennáknak lehet oldalirányú kisugárzása; az érzékeny műholdakkal ezek az igen kis energiájú jelek is foghatók. Kérdés csak az, hogy a világon azonos időben zajló milliárdnyi beszélgetést lehetséges és érdemes-e lehallgatni, rögzíteni?
Az ország NATO-taggá válását közvetlenül megelőzően olyan hírek is szárnyra kaptak idehaza, hogy a megromlott bűnügyi helyzet következtében túlzottan sebezhetővé váltak a magyarországi közintézmények a lehallgatók számára. A feltevés az volt, hogy mivel a fontosabb magyar közintézmények, a Miniszterelnöki Hivatalnak és a köztársasági elnök hivatalának is részben helyet adó Parlament, a Külügyminisztérium, a Belügyminisztérium és még néhány országos hatáskörű szerv egyaránt a Duna-parton találhatók, egy kikötött, étteremnek álcázott hajóról vagy az elhaladó uszályokról valamennyi épület könnyen és feltűnés nélkül lehallgatható. Az ténykérdés, hogy a külföldi titkosszolgálatokat érdeklő állami információk "kiszivárgása" miatt korábban az Országház ablakaira különleges, átlátszó "sötétítő függönyöket" szereltek fel. Ám szakértők azon az állásponton vannak: ha a lehallgatást túlzottan nem is akadályozza meg ez a módszer, a megrendelés mindenképpen jó üzlet lehetett a szállító számára. Akkoriban egyébként a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, Póda Jenő szerint is aggályos volt a közintézmények védelme. Sőt a szakértő nem rejtette véka alá azt a véleményét sem, hogy a közhivatalaink biztonsági kockázata igen nagy, mert sebezhetők illetéktelen fülek számára. Vagyonvédelmi vállalkozásokkal foglalkozó, egykori titkosszolgálati szakemberek szerint nagyon sok múlik az ablakok vastagságán. A lézeres lehallgatást ugyanis zavarhatja a többrétegű üvegezés. A lehallgatók számára mikrofonmembránként funkcionáló ablaküveg speciális fóliázása szintén alkalmas a védekezésre, és ezáltal az üvegre lőtt apró, öntapadó lehallgatókészülék munkája is megzavarható. A védekezés biztonságosabb formája egyébként, ha a fül számára nem hallható tartományú elektronikus rezgést vezetnek az üvegre, amely értékelhetetlenné teszi a beszéd keltette hullámokat. A szakértők ennek ellenére úgy vélik: sokkal inkább valószínűnek tűnik magyar viszonyok között apró, stabil elektronikus berendezések felhasználása a titkos információszerzésben, amelyeket valamilyen módon bejuttatják a célintézményekbe. Az ilyen készülék nem igényel karbantartást és saját energiaforrást, elegendő egy külső antennából igen nagy energiájú rádiófrekvenciával gerjeszteni, s a visszaérkező, már a beszédhanggal modulált jel könnyűszerrel megfejthető.
Az elmúlt évek sem maradtak "poloskamentesek" a biztonságvédelmi szakma vonatkozásában. 2000. január végén a miskolci Új Hírnök című hetilap főszerkesztőjének, Lechner Barnabásnak irodájában fedezték fel. Az elhelyezés körülményeiről az tudható, hogy egy fotel mögé volt leejtve a készülék, így felfedezése tejesen egyértelmű volt. A lap részéről szóban megtették a feljelentést a rendőrségen, ahol közölték, hogy a feljelentést írásban is kérik. 2002 májusában bejelentették, hogy ismeretlen eredetű lehallgatóeszközt találtak Győr polgármesterének irodájában egy virágcserépben. A feljelentést - állítólag - a megtaláláskor, még márciusban megtették, de az ügy csak májusban került a nyilvánosság elé. 2004 márciusban a sajtóban megjelent hír szerint, az előző év decemberében Kisbér polgármesterének irodájában fedeztek fel lehallgató berendezést. A rendőrség "visszaélés személyes adatokkal" bűncselekmény gyanúja miatt indított nyomozást.
Hídlap - fideszfrakcio.hu