Hátrányos megkülönböztetés az egyházi iskolákkal szemben
A jövő évi költségvetési törvény tervezete jelenlegi formájában rendkívül hátrányos megkülönböztetést tartalmaz az egyházi iskolákkal szemben - mondta Pápai Lajos győri megyés püspök pénteken Győrött.
Dátum: 2005-10-28 15:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45738
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:40:39.858631, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Diszkriminatív, kirekesztő, a keresztényeket másodrangú állampolgárnak tekintő állami intézkedés-sorozat előtt állunk" - jelentette ki az egyházi személyiség a sajtótájékoztatón.
Kifejtette: a jövő évi költségvetési tervezet hátrányos helyzetbe hozza az egyházi iskolák diákjait, mivel az egyházi intézmények nem kaphatnak a kistérségi társulásoktól plusz normatívát, amely ellensúlyozná az állami normatívák csökkenését. A megyés püspök elmondta, hogy az egyházi iskolák minden diákja 46 ezer forinttal, az egyházi iskolába bejáró diákok pedig további 31 ezer forinttal kapnának kevesebb normatív támogatást évente, mint a kistérségi társulások által működtetett intézményekben tanuló társaik.
Pápai Lajos bírálta a zárszámadási törvény módosítását is. Mint mondta, elfogadhatatlannak tartják az úgynevezett oktatási egyházi kiegészítő korrekció összegét, amely a tavalyi támogatásnál jóval alacsonyabb. A megyés püspök szerint az egyházi iskolák diákjaitól történő elvonás jogtipró magatartás. Hozzáfűzte: kiváltságokat nem kérnek, de jogbiztonságot igen.
MTI - fideszfrakcio.hu