Siralmas helyzetbe került a rendőrség
Hosszabb idő után 2004 volt az első év, amikor növekedett az ismertté vált bűncselekmények száma, főként az erőszakos és a közterületen elkövetett eseteké. Lamperth Mónika azonban félrevezeti az embereket: javulásról beszél. Sajnos a rendőrségi statisztika korrektségét, hitelességét illetően is vannak megalapozott kétségeink.
Dátum: 2005-10-28 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45744
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:40:41.602009, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar rendőrség eddig még nem volt olyan siralmas helyzetben, mint most. A testület rendkívül alulfinanszírozott, évek óta milliárdos adóssággal küzd, a dolgozók soraiban óriási a bizonytalanság. A testület jövő évi költségvetése kártyavárhoz hasonlítható.
Lamperth Mónika ma azt ígérte, hogy január elsejétől a rendőrök jelentős béremelésben részesülnek, csak éppen azt nem tudja még, milyen mértékben. Nyugodtan tegyük ezt az ígéretet a 619 eddigi mellé: a rosszul kereső emberek problémái iránt érzéketlen luxusbaloldali kormányzat ugyanis már 2002-ben is kiemelt bérezést ígért a rendőröknek. Hatalomra kerülése után azonnal a duplájára emelte a miniszteri fizetéseket, az állomány bérét azonban több éven keresztül nem növelte. Sok rendőrnek az idei béremelés is csak a 2002. évi bérszint elérését jelentette. Ennyit a belügyminiszter és a kormány ígéreteinek hitelességéről!
Kontrát Károly
Az Országgyűlés Rendészeti Bizottságának alelnöke
fideszfrakcio.hu