Hiába vádaskodtak a szocialisták, Esztergom megint gazdagabb lett
2005. október 26-án jogerőre emelkedett az Esztergomi Élményfürdő használatbavételi engedélye. Ezzel minden akadály elhárult, hogy az esztergomiak felhőtlenül örülhessenek a városunkat gazdagító, európai szintű beruházásnak.
Dátum: 2005-10-28 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45745
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:40:41.910013, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A továbbiakban arra sem hivatkozhat senki, hogy a Széchenyi-terv turisztikai pályázatán elnyert 900 millió forintos támogatást vissza kell fizetni az államnak. Bár soha, egyetlen pillanatra sem merült fel a visszafizetésnek még a lehetősége sem, a helyi szocialista képviselők mégis ezzel riogattak mindenkit az általuk motivált médiában. A használatbavételi engedély megszerzése talán az ellenzéki képviselőket is meggyőzi arról, hogy a beruházás körül minden jogszerű és törvényes volt. Esztergom Város Önkormányzata reméli, hogy a jövőben az adófizetők pénzéből nem ügyvédekre kell költenie, akik az ellenzéki képviselők alaptalan feljelentéseivel kénytelenek foglalkozni, hanem értelmes, mindannyiunkat közösen szolgáló ügyekre fordíthatjuk, utakra, iskolákra, vállalkozásfejlesztésre, a Szent Miklós Alapra és így tovább.
Feljelentések, ellenőrzések
2005. márciusától a HVG, a Népszabadság, a Népszava, később már az ATV is folyamatosan az úgynevezett esztergomi "fürdőbotrányról" értekezett. Ezeknek a cikkeknek nem kis részük volt abban, hogy április 5-én megjelentek a Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht., a Magyar Turisztikai Hivatal és a Magyar Államkincstár osztályvezetői egy külső szakértővel együtt, hogy meggyőződjenek a támogatási szerződésnek megfelelő állapotról. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint mindent rendben találtak.
2005. április 12-én a Megyei Közigazgatási Hivatal küldöttsége jelent meg az épülő fürdőben, amely egy feljelentés alapján az építési engedélytől való eltérést vizsgálta. A helyszíni szemlére meghívták magukat a feljelentőket is, így vált nyilvánvalóvá, hogy Haller Zoltán, Schiller Kertész Tamás és Nyíri Attila helyi ellenzéki képviselők tették a feljelentést. A Közigazgatási Hivatal semmilyen törvénytelenséget nem állapított meg.
Csomor Sándor egykori jegyző, akit azóta a képviselőtestület, mint fegyelmi bizottság hivatalvesztéssel sújtott, 2005. július 28-án rendőrségi feljelentést tett Lengyel József fürdőigazgató ellen. A vádak: törvénytelen közbeszerzés, befolyással való üzérkedés, hűtlen kezelés. A rendőrségi vizsgálat még nem zárult le. Ugyanakkor a korábbi kivitelező, a Contur Bau is több ponton megtámadta a közbeszerzési eljárást a Közigazgatási Hivatal Döntőbizottságánál. A döntőbizottság a Contur Bau beadványát minden pontjában elutasította.
2005. augusztus 10-én a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal Ellenőrzési Főosztálya vizsgálta a határidő teljesíthetőségét. A szakemberek megállapították: a fürdő határidőre elkészül.
2005. augusztus 31-én a Magyar Terület-és Regionális Fejlesztési Hivatal munkatársai ismét megjelentek a fürdőben. Ekkor a támogatás felhasználásának törvényességét vizsgálták. Túl azon, hogy ezt rendben találták, újra megállapították azt is: a fürdő szeptember 15-re elkészül.
2005. júniusában, a Contur Bauval való szerződésbontás után a cég nem volt hajlandó levonulni az építési területről. Oda azonban - éppen a Contur Bau tartozásai miatt - felvonultak az alvállalkozók és a Fürdő Rt. A Contur Bau birtokvédelmet kért a jegyzőtől, ám Csomor Sándor nem volt hajlandó a hatósági eljárás lefolytatására. Eközben a Fürdő Rt. többször próbálkozott az átadás-átvétel és elszámolás rendezésével is, ám kísérleteik a korábbi kivitelező ellenállása miatt rendre kudarcot vallottak. Bár a jegyzőt később már a Közigazgatási Hivatal is többször felszólította a birtokvédelmi eljárásra, Csomor éppen a Contur Baunak kedvező állapot fenntartása érdekében továbbra sem tett eleget hivatali kötelességének. Egy jegyzőkönyv azonban készült egy meghiúsult átadás-átvételi eljárásról, amelyben Csomor kijelentette: "a területet a Contur Bau tényszerűen tartja birtokában". Jellemzi a volt jegyző eljárását, hogy a Contur Bau által felvetetett jegyzőkönyvet sem írta alá. A Közigazgatási Hivatal Komárom jegyzőjét jelölte ki a birtokvédelmi eljárás lefolytatására. A kijelölt jegyző a tények egybegyűjtése után átadta az ügyet a bíróságnak.
2005. október 24-én az Esztergom Városi Bíróság ítéletet hirdetett, annak ellenére, hogy a tárgyalás kezdete után 15 perccel a Contur Bau telefax útján kívánt visszalépni a pertől. Az ítélet szerint az alvállalkozók és a Fürdő Rt. jogszerűen tartotta birtokban a területet.
Forrás: Meggyes Tamás polgármester sajtótájékoztatója 2005. október 28-án