Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Paganini-hegedű kalapács alatt

Először kerül kalapács alá Niccolo Paganini hegedűje. Az olasz vírtuóz hangszerének kikiáltási ára ötszázezer font, azaz 185 millió forint lesz. A cremonai Carlo Bergonzi által készített mesterművet az angol Sotheby's aukciós ház bocsátotta árverésre.


Dátum: 2005-10-28 18:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45753
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:40:44.238856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A mester, aki Guarneri és Stradivari után harmadiknak számít a híres cremonai hegedűkészítők sorában, 1720-ban alkotta a hangszert.

Első ízben értékesítik árverésen Niccolo Paganini (1782-1840) olasz hegedűvirtuóz egyik hangszerét - a cremonai Carlo Bergonzi remekműve ötszázezer fontos, vagyis 185 millió forintos kikiáltási áron kerül kalapács alá.

A Sotheby's aukciós ház árverésére bocsátott hegedű egyike az ötven fennmaradt Carlo Bergonzi féle remekműnek. Legutóbb 1984-ben került árverésre Carlo Bergonzi által készített hegedű, amely százhúszezer fontért, azaz mostani árfolyamon több mint 44 millió forintért cserélt gazdát.

Tim Ingles, a Sotheby's hangszerosztályának vezetője szerint a most árverésre kerülő hegedű nincs a legjobb állapotban, mivel játszottak rajta, s ez kihathat az árra. Véleménye szerint nagy valószínűséggel olyasvalaki vásárolja majd meg, aki maga játszik majd a hangszeren, vagy akinek a nevében szólaltatja meg valaki a nevezetes hegedűt.

radio.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek