Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokorni Zoltán a koalíció összetételéről

Magyarországon még egyetlen párt sem nyert választást kormányzati pozícióban, a Fidesz feladata most megmutatni, hogyan is kell ezt csinálni - mondta Pokorni Zoltán szerdán egy hódmezővásárhelyi választási fórumon.


Dátum: 2002-02-14 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:27.492305, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz elnöke szerint a közelgő parlamenti választások számos területen új helyzetet teremtenek. Példaként említette, hogy a kormánypártok először hozzák nyilvánosságra a választásokat megelőzően, milyen összetételű koalíció számára kérik a polgárok bizalmát. Koalíciós tagként a Fideszt, az MDF-et, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséget, a Kisgazda Polgári Egyesületet, a Lungo Drom cigánypolitikai szervezetet és a Fidelitast nevezte meg.

- Nem két forduló között, vagy a választások után, hanem már most világos, kikből áll az az összefogás, amely elindul a választásokon - fűzte hozzá.

Véleménye szerint ilyen szoros együttműködése politikai pártoknak nem volt a rendszerváltás óta.

- Nagyon egyszerű ennek a lényege: minden jelölt és lista közös a közös kormányzás érdekében - tette hozzá.

Meggyőződése szerint a megnevezett hat párt, illetve szervezet az, amely képes és tud együtt dolgozni.

- Jó reménnyel abban bízunk, hogy ez a koalíció lesz a kormánykoalíció a választásokat követően - mondta a pártelnök.

Pokorni Zoltán a fórumon - és az azt megelőző sajtótájékoztatón is - ismertette pártjának az autópályák építésére vonatkozó programját. Ezzel kapcsolatban kifejtette: a cél az, hogy a következő kormányzati ciklusban minden meglévő autópálya állami fenntartásba kerüljön, továbbá érjen el az országhatárig.

- Szeretnénk elérni, hogy már 2006-ra minden településről 30 percen belül elérhető legyen egy autópálya - hangsúlyozta a pártelnök.

Kiemelte továbbá az úthálózat-fejlesztés programjának azon pontját, mely szerint 2006 és 2010 között a jelenlegi sugaras szerkezetű autópálya-rendszert hálózatos szerkezetűvé kell bővíteni.

Pokorni Zoltán a fórumot megelőző sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva jegyezte meg: még hosszú ideig szükség van a kormány korlátozó szerepvállalására a gázárat illetően.

- A kormánynak nem az a dolga, hogy kizárólag a piac törvényei szerint végezze munkáját, a piaci logika mellett más fontos társadalompolitikai szempontok is léteznek, a szabadpiaci érték nem az egyedüli meghatározó - vélekedett.

Pokorni Zoltán a közelmúltban elhunyt Rapcsák András fideszes parlamenti képviselő megüresedett helyére a Fidesz-MDF, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség és az Egységes Hódmezővásárhelyért Egyesület által közösen jelölt Lázár János számára kérte a választók támogatását.

A Fidesz elnöke szerda délután koszorút helyezett el Rapcsák András sírjánál.

Kapcsolódó elemek