Lengyelországban beiktatták az új kormányfőt
Beiktatták hivatalába hétfőn Kazimierz Marcinkiewicz lengyel miniszterelnököt, és a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt vezette kisebbségi kormány tagjait. A politikus, akit Aleksander Kwasniewski lengyel elnök iktatott be a miniszterelnöki hivatalba a lengyel elnöki palotában, esküt tett arra, hogy legjobb tudása szerint fogja szolgálni Lengyelországot.
Dátum: 2005-10-31 14:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45813
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:42:02.472683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kormányában Teresa Lubinska lett a pénzügyminiszter, a külügyi tárcát Stefan Meller (Lengyelország eddigi moszkvai nagykövete) kapta. Marcinkiewicz a PiS és a piacpárti, liberális Polgári Platform (PO) vezetőinek - a jelek szerint eredménytelen - kormányalakítási tárgyalásai után vasárnap éjszaka TVP2 lengyel közszolgálati televízió élő műsorában jelentette be: ígéretéhez híven hétfőn kisebbségi kormány megalakítására és beiktatására tesz majd javaslatot. Marcinkiewicz hozzátette, hogy ennek ellenére a felek folytatják a parlamenti többséggel rendelkező koalíció létrehozását célzó tárgyalásokat. A politikus abbéli meggyőződését hangoztatta, hogy a további tárgyalások "jók lesznek, közelíteni fogják a felek álláspontját és végül sikerre vezetnek majd". Az akkor még kijelölt miniszterelnök nem beszélt arról, hogy a két jobbközép párt vezetői mikor ülnek legközelebb tárgyalóasztalhoz.
Elemzők szerint a kisebbségi kormány megalakítása csökkenti a lengyel gazdasági reformokhoz fűzött remények beteljesülését. A Szolidaritás-mozgalomból kinőtt két ellenzéki párt, a PO és a PiS a múlt havi parlamenti választásokon megsemmisítő vereséget mért az addig kormányzó baloldalra. A két párt az ellenzékben hosszú ideje szövetségesként tevékenykedett, és a remélt választási győzelem után koalíciókötést ígért. A hatalmi pozíciók elosztása és a gazdasági kérdésekben megnyilvánuló nézeteltérések miatt a koalíciós tárgyalások azonban megfeneklettek, és a PiS szombaton bejelentette: kisebbségi kormányt alakít, de számít a PO külső támogatására.
A PiS és a PO vasárnap újabb erőfeszítéseket tett egy koalíciós kormány létrehozására, ám a PiS elutasította a PO által aznap támasztott feltételeket a koalíciós tárgyalásokhoz való a visszatéréshez. A két párt vezetői vasárnap este a gdanski érseki palotában még egy újabb tárgyalási fordulót tartottak, a megbeszélések végeztével azonban a küldöttségek anélkül távoztak a helyszínről, hogy az eszmecsere eredményéről nyilatkoztak volna a sajtó képviselőinek.
MTI - fideszfrakcio.hu