Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több mint 30 civil áldozata van az amerikai légicsapásnak

Irakban orvosi források szerint több mint 30 civil vesztette életét terroristák elleni indított amerikai légicsapásban, míg merényletekben hét amerikai katona halt meg.


Dátum: 2005-11-01 09:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45828
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:42:07.151969, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai hadsereg tudomása szerint a nyugat-iraki hadműveleteknek nincsenek polgári áldozatai, de az al-Kaida terrorhálózat egy embere meghalt.

Bagdadban és közelében hat amerikai katona vesztette életét járőrözés közben, amikor út mentén elhelyezett pokolgépek robbantak. A nyugati Fallúdzsában egy tengerészgyalogos halt meg.

radio.hu -fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek