Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Terjed a madárinfluenza Oroszországban

Tízre emelkedett Oroszországban a madárinfluenza-fertőzés által érintett területek száma. Tizenkilenc másik övezetben pedig feltételezhetően szintén felütötte fejét a betegséget okozó vírus - közölték kedden a moszkvai egészségügyi minisztérium illetékesei.


Dátum: 2005-11-01 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45830
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:42:07.898663, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Oroszországban kétszeresére emelkedett a madárinfluenza-fertőzés által érintett területek száma. Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség által idézett illetékesek szerint a fertőzés most már két szibériai és öt urali körzetet érint, valamint két területet a közép-oroszországi Tambov körzetében és egyet a Moszkvától délre fekvő Tula környékén.

A hatóságok feltételezése szerint 19 másik helyen szintén felüthette fejét a betegséget okozó vírus: a nyugat-szibériai Kurgan körzetében három, a dél-szibériai Novoszibirszk közelében pedig 16 ilyen helyet vizsgálnak. Orosz szakértők feltételezése szerint a madárinfluenza vírusát Kínából érkező vándormadarak hurcolhatták be Oroszországba.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek