Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Információk és határidők

Az Országos Választási Iroda (OVI) pártsemleges kampány-előírásának megfelelően - a közbizalmat erősítendő - a sajtó és a jelölőszervek, azon belül is a kisebbségi szervezetek számára a közelgő helyhatósági választásokkal kapcsolatos tudnivalókról tartott tájékoztatást a napokban a Heves Megyei Területi Választási Iroda (TVI).


Dátum: 2002-09-17 09:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4203
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:50.723144, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A mintegy kéttucatnyi érdeklődő előtt dr. Tóth László megyei aljegyző, a TVI helyettes vezetője az október 20-ra kiírt önkormányzati választásokat érintő általános információkkal látta el a megjelenteket, illetve külön is kiemelte az előttünk lévő időszak jelentősebb határidőit. Eszerint a jelölt- és a listaállításra szeptember 27-én 16 óráig van lehetőségük a jelölő szerveknek a helyi választási bizottságoknál, illetve a TVB-nél. Ezt követően, ugyanezen a napon megtartják a listasorsolást is, azaz eldől, hogy mind a 10 ezer lakos alatti, mind pedig a 10 ezer lakos feletti területi listák milyen sorrendben kerülnek majd fel a szavazólapokra.

A következő időpont szeptember 30., 16 óra, amikor is lejár a 10 ezer lakos feletti településeken - így Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban és Hevesen - élő kompenzációs lista bejelentési határideje. Szintén lényeges határidő: október 4-én 16 óráig lehet tagokat delegálni az illetékes választási bizottságokba, illetve a szavazatszámláló bizottságokba.

Dr. Antal János, a TVI munkatársa a kisebbségi önkormányzati választásokkal kapcsolatban egyebek mellett elmondta: 63 településen összesen 67 kisebbségi önkormányzat megválasztására lesz lehetőség október 20-án, azaz mindenütt, ahol erre kezdeményezést tettek. Ezek közül 62 cigány, 2 szlovák, valamint egy-egy lengyel, görög és német lesz. Szó volt a kisebbségi képviselet lehetséges módozatairól is. Az idevágó jogszabályok értelmében egyfelől létrejöhet a közvetlenül választott kisebbségi önkormányzat, de közvetett módon is felállhat e testület. Az előbbi - s erre irányul az említett 67 kezdeményezés - akkor lesz eredményes, ha a 10 ezer lakos alatti településen legalább 50 választópolgár érvényesen szavaz. A 10 ezer lakos feletti településeken pedig minimum 100 érvényes voksra van ugyanehhez szükség.

A választás ugyanakkor kizárólag abban az esetben tartható meg, ha legalább annyi kisebbségi képviselő-jelölt van, mint amennyi a megválasztható képviselők száma: 1300 lakos alatt 3, afelett viszont 5 fős lehet a kisebbségi önkormányzat. Ezen esetekben azok a jelöltek válnak képviselőkké, akik sorban a legtöbb szavazatot kapták. Ami pedig a közvetett módot illeti: ha az önkormányzati képviselő-testület legalább 30 százalékát egyazon kisebbség jelöltjeként választották meg, ezen személyek megalakíthatják a minimum 3 fős kisebbségi önkormányzatot is. Dr. Antal János mindemellett felhívta a figyelmet arra is, hogy amennyiben a 10 ezer lakos alatti települések úgynevezett "kislistás" rendszerében induló kisebbségi jelöltek közül senki sem szerez mandátumot, úgy még mindig van mód arra, hogy képviselőt adjanak. A szakember szerint ennek menete az, hogy ez esetben a legkisebb szavazatszámmal a helyi önkormányzati képviselő-testületbe bekerült képviselő szavazatait a helyi választási bizottság elfelezi. Ha pedig van olyan kisebbségi jelölt, akire a leadott szavazatok mennyisége az így megkapott számot meghaladja, akkor ő is települési képviselő lesz, s ekképp vele megnövekszik a települési önkormányzat létszáma. Azonban több ilyen személy esetén is csak a legtöbb szavazatot elért illető kerülhet be a grémiumba.

A TVI által szervezett tanácskozáson a fentieken túl szó esett a Megyeházán működő Választási Információs Szolgálatról is, amelyet személyesen hétfőtől csütörtökig 7.30-tól 16 óráig, pénteken pedig 13.30-ig lehet felkeresni, míg telefonon a 36/521-312-es, a 36/521-315-ös, valamint a 36/521-311-es számokon tudják utolérni a szolgálatot, a faxszámuk pedig 36/521-406-os.

Heves Megyei Hírlap online (-NE)

2002. szeptember 17.

Kapcsolódó elemek