Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sütőlapátot érő pulykacomb

Hogyan is lehetne dönteni, melyik a finomabb: egy pihekönnyű, mazsolás-túrós batyu, vagy egy illatos gombával töltött vadhús, esetleg a töpörtyűspogácsa-tésztába töltött szilvalekváros levél?


Dátum: 2002-09-17 09:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4205
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:51.376582, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hét csapat versenyzett szombaton a noszvaji portákon található kemencék mellett és sütöttek-főztek olyan csemegéket, amelyek receptjére a legjobb szakácskönyvekben sem lehet rátalálni. S nemcsak az ételekkel tettek ki magukért a versenyzők, hanem a szíveslátásuk is osztályon felülinek bizonyult. A felsőtárkányiak például a teríték különlegességére is ügyeltek. A falu fazekasa, Kupihár János erre az alkalomra készítette el a szőlőlevéllel díszített, mázas cserép étkészletét. Ezen tálalták aztán fel a ropogós kacsasültet párolt káposztával, májas rizzsel, s desszertként az almás, répás, tökös-mákos rétest. Míg a vendégek falatoztak, Vásárhelyi Gyula tangóharmonikán játszott nekik, a népviseletbe öltözött asszonyok pedig énekeltek.

A Mezőkövesdi Rettenthetetlen Kemencegyerekek az étlapjuk tréfás megfogalmazását is fontosnak tartották, s a leírtak nemcsak ígéretesek voltak, hanem valóban olyan vadászpecsenyét takartak, amiről csak felsőfokon lehet beszélni.

Az Egri Nyugdíjas Klub tagjai a versenyt megelőző napon határozták el magukat, mégis olyan töltött káposztával és süteményekkel rukkoltak elő, hogy csak ámult a Budai Zoltán helyettes államtitkár, Betlen János (MTV), Usztics Mátyás színművész, Gulyás Dénes operaénekes, Varga Sándor mesterszakács és Kopcsik Lajos mestercukrász alkotta zsűri.

Kiválónak értékelték a noszvaji csapat kelt tésztáit, az Egri Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola bazsalikomos káposztával kísért kacsáját és az Egri Barátnők Csapata sóletjét is. A legjobban azonban a Siroki Idegenforgalmi Egyesület által sütött fokhagymás pulykacomb ízlett nekik, amelyhez héjában főtt sült krumplit, birsalmabefőttet és birsalmasajtot tálalt fel a vándor sütőlapát ez évi nyertese.

A díjakat, a kemencecégéreket a falu kovácsa, Antik Anti készítette. Az ételek hozzávalóinak költségét a noszvaji önkormányzat vállalta. A pincenapok rendezvénysorozat keretében osztották ki a Virágos Noszvajért verseny díjait is, az idén már 180 versenyzőnek.

Heves Megyei Hírlap online (NÉGYESSY)

2002. szeptember 17.

Kapcsolódó elemek