Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

XIX. századi létfeltételek között él fél Románia?

Románia lakosságának csaknem fele a tizenkilencedik századnak megfelelő létfeltételek között él, a román infrastruktúra állapota pedig a legsötétebb katasztrófa képét mutatja - idézte a szerdai román sajtó az ország egyik vezető közgazdászának értékelését.


Dátum: 2005-11-02 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45881
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:42:23.416743, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Valentin Lazea, a Román Nemzeti Bank vezető közgazdásza statisztikai adatokkal támasztotta alá egy tanácskozáson elhangzott lesújtó véleményét. Közlése szerint Románia lakosságának több mint negyven százaléka nem fér hozzá vezetékes ivóvízhez és olyan településeken él, ahol nincs csatornahálózat. De még ennél is rosszabb a helyzet a falusi településeken, ahol a lakosságnak még húsz százaléka sem részesül ezekben a szolgáltatásokban.

"Románia infrastruktúrája a legsötétebb katasztrófa képét mutatja - mondta a jegybank fő közgazdásza, aki szerint "olyan, szőnyeg alá sepert igazságok ezek, amelyekről senki se akar beszélni, s amelyeket egyes döntéshozók még csak nem is ismernek".

Lazea európai statisztikákat idézve rámutatott: a kontinens infrastruktúrája lefedi a háztartások 90-100 százalékát. Infrastrukturális lefedettség szempontjából Románia az átlagosan 58 százalékos ivóvízhálózatával és 53 százalékos csatornahálózatával az utolsó helyen áll Európában, ahol az utolsó előtti helyen álló Törökország is 83, illetőleg 90 százalékos lefedettséggel előzi meg, de még a Moldovai Köztársaság és Albánia is lekörözi 90 százalékos arányú víz- és csatornahálózatával.

Az Adevarul a jegybank vezető közgazdászát idézve rámutatott, hogy Európában Romániának van a legkevesebb autópályája, közlekedési útvonalainak több mint negyven százaléka pedig télen egyszerűen használhatatlan.

A bukaresti vezető napilapokhoz hasonlóan a megjelenésének hatodik évfordulóját a minap ünneplő erdélyi magyar nyelvű közéleti napilap, a Krónika is idézte Valentin Lazea szavait: a román politikai osztálynak döntenie kell - vagy úgy csatlakozik az ország az Európai Unióhoz, hogy a lakosság fele 19. századi körülmények között él, vagy jelentősen megnövelik az infrastrukturális beruházások mértékét.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek