Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz nem támogatja a kártyavár-költségvetést

A 2006-os költségvetés nem megalapozott, egy olyan kártyavár-költségvetés, amelynek készítői is csak fél esztendőre terveztek, amely nem járul hozzá ahhoz, hogy jövőre biztonságosabb legyen mindennapi életünk, nem segíti, hogy több munkahely legyen, nehéz helyzetbe hozza az önkormányzatokat, megnehezíti az egészségügyi ellátások biztosítását, valamint lehetetlen helyzetbe hozza az oktatási rendszer működtetését - összegezte a parlament bizottságainak kisebbségi véleményét Varga Mihály szerdán a parlamentben. Ezt a költségevetést a Fidesz nem tudja támogatni.


Dátum: 2005-11-02 13:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45882
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:42:23.722735, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Mihály kijelentette: alapvető kérdés, hogy három és fél év után miért nincs átfogó gazdaságpolitikája kormánynak, amely alapján az emberek tervezni tudnák jövőjüket.

A nem létező gazdaságpolitika következményei

Az átfogó gazdaságpolitika hiányának eddig is súlyos következményei voltak - mondta Varga Mihály. 2002-ben az 5,7 százalék helyett 9,4 százalékos lett a hiány, ráadásul Csillag István kijelentette, hogy nincs szükség a Széchenyi-tervre, azaz nem kell átfogó gazdaságfejlesztési program az országnak, majd a piac megold mindent, a hazai vállalkozások támogatása szükségtelen. A következmények ismertek: megszűnt a Széchenyi-terv, az adókedvezmények megszűntetésével pedig szétverték az otthonteremtési támogatásokat. Jellemző, hogy míg a polgári kormány otthonteremtési támogatását 270 ezren vették igénybe, addig a Fészekrakó programnak 16 ezren örülhettek, ami azért nem lebecsülendő, de a két szám között mégis van különbség - tette hozzá a képviselő. A gazdaságpolitikai váltás magas hiányt, növekvő államadósságot és növekvő adókat hozott. A kormány ez idáig 36 adóemelést hajtott végre, ami miatt Magyarország lemaradt a közép-európai adóversenyben és csökkent tőkevonzó képessége.

De nem csak 2002-ben, hanem azóta sem sikerült egyszer sem tartania a kormánynak a költségvetésekben meghatározott számokat - mondta a képviselő. 2003-ban 4,5 helyett 7 százalékos, 2004-ben 3,8 helyett 6 százalékos lett a hiány, 2005-ben pedig 3,6 helyett 6,1 százalékos hiánynál tartunk. De a számokkal vigyáznunk kell, mert a kreatívan könyvelő kormánynál a múlt számai sem biztosak.

Mint mondta, a hiány csökkentésében kreatív volt a kormány, az adóemelések mellett egyéb eszközöket is igénybe vettek. Az autópálya-építések költségeinek kreatív könyvelését az unió is számon kérte, de a kabinet ahelyett, hogy bocsánatot kért volna hazugsága miatt, megtámadta a jegybankot. Azt a jegybankot, amelynek egy jó adatot, az infláció csökkenését köszönhetjük. A másik kreatív trükk az áfavisszatartás volt, ami miatt vállalakozások ezrei kerültek lehetetlen helyzetbe, amelyek ismét a körbetartozások terhe alatt nyögnek. De a hiány csökkentése érdekében visszatartotta a kormány a mezőgazdasági támogatások kifizetését 2004-ben és 2005-ben is. Ugyanilyen trükk volt a 13. havi bér átütemezése a következő évre, melyet joggal kértek számon a kormánytól a közigazgatásban dolgozók - mutatott rá a Fidesz gazdaságpolitikusa. Mint mondta, az elmúlt három évben a munkáltatói és munkavállalói adóterhek tekintetében Magyarország a régió éllovasává vált, az államadósság pedig 4300 milliárd forinttal nőtt. A gazdaságpolitika koncepciótlansága következtében Magyarországgal szemben jelentős bizalomvesztés alakult ki. A bizalomvesztés a forint árfolyamának gyengülését idézte elő. Ez már az emberek mindennapi biztonságát fenyegeti, hiszen például a devizahitelt felvett magánszemélyeknek és vállalkozóknak egyre több kamatot kell visszafizetniük - mondta a képviselő.

Varga Mihály beszélt az euró bevezetésével kapcsolatos bizonytalanságokról is. Emlékeztetett, 2002-ben még 2007-es dátumról volt szó, ma pedig már az a kérdés, hogy a 2010-es céldátum tartható-e vagy sem. A magyar gazdaság ma olyan helyzetbe került, hogy az euró bevezetéséhez szükséges egyetlen feltételt sem tudja teljesíteni. De a mai napig azt sem lehet tudni, hogy a kormány honnan kíván elvenni évi 300 milliárd forintot, ami ahhoz szükséges, hogy az eurót 2010-ben be lehessen vezetni - tette hozzá.

Hogyan érinti az embereket a 2006-os költségvetés?

Varga Mihály felszólalásában hivatkozott az Állami Számvevőszék megállapításaira, és arról beszélt, hogy a kabinet felültervezte a bevételi oldalt és a gazdasági növekedést, az adóbevételi előirányzatok 58 százaléka nehezen teljesíthető, ugyanakkor például a lakástámogatás kerete, illetve az egészségügyi kassza és nyugdíjkiadások alultervezetettek.

Emlékeztetett, hogy a kormány az elmúlt három évben 300 milliárd forinttal lett adósa az önkormányzatoknak, amelyek lehetőségei jövőre tovább szűkülnek. Emlékeztetett arra, hogy az év elején 21,7 milliárd forintot zároltak az önkormányzati forrásokból, amelyet továbbra sem oldottak fel. Ha a gazdaság dübörög és kirobbanó a siker, akkor miért nem adják vissza ezt a pénzt az embereknek? - kérdezte.

Miközben szegénységellenes programról és gyermekek támogatásáról beszél a kormányzat, a számok ezeket nem támasztják alá. A hajléktalanok átmeneti intézményének támogatása 800 millió helyett 270 millió forint jövőre, a gyermekek napközbeni ellátása 3,3 milliárd forint helyett 1,1 milliárd forint jövőre, az alapfokú művészetoktatás 12 milliárd helyett 9 milliárd forint támogatást kap 2006-ban, gyermek és ifjúságvédelemmel kapcsolatok juttatásokra és szolgáltatásokra 40 milliárd helyett 34 milliárd forintos támogatás jut - sorolta Varga Mihály. Hozzátette: a települési önkormányzatok belterületi közutak felújítására 10 milliárd helyett 5 milliárd forintot kapnak, a fővárosi kerületek belterületi útjainak szilárd burkolattal való ellátására 2,5 helyett 2 milliárd forintot biztosít a költségvetés jövőre.

Mint mondta az oktatás, illetve a gyermeknevelés támogatása területén alapnormatívák sora szűnik meg, illetve nominálisan is csökken 2006-ban, ilyen például a szakképzés, vagy a művészetoktatás támogatása. A Fidesz alelnöke kitért arra, hogy a népegészségügyi program eltűnt a költségvetésből, amelyben parlagfű elleni védekezésre is csak az állampolgári egy százalékok állnak majd rendelkezésre, és alultervezett a gyógyszerkassza is.

A 2006-os költségvetés nem megalapozott - összegezte a parlament bizottságainak kisebbségi véleményét Varga Mihály. Hozzátette: a 2006-os egy olyan kártyavár-költségvetés, amelynek tervezői is - a számok alapján - csak fél esztendőre láttak előre, amely nem járul hozzá ahhoz, hogy jövőre biztonságosabban lehessen tervezni a mindennapi életet, nem segíti, hogy több munkahely legyen, nehéz helyzetbe hozza az önkormányzatokat, megnehezíti az egészségügyi ellátások biztosítását, valamint lehetetlen helyzetbe hozza az oktatási rendszer működtetését. Ezt a költségevetést a Fidesz nem tudja támogatni - jelentette ki a Fidesz alelnöke.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek