Az iraki kormány a hadseregbe hívja a megdöntött rendszer katonáit is
Felhívást tett közzé szerdán az iraki védelmi minisztérium, az arab ország még mindig csak alakuló hadseregébe való visszatérésre buzdítva a megdöntött rendszer alatt a seregben szolgáló tiszteket. Az ajánlat nem vonatkozik azokra, akik főtiszti vagy tábornoki pozíciót töltöttek be a Szaddám Huszein irányította diktatúra alatt működő, 2003-ban feloszlatott hadseregben.
Dátum: 2005-11-02 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45899
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:42:28.820715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mindenki mást azonban szívesen látnak - derül ki a Szaadún ad-Dulaimi védelmi miniszter, az iraki kormány kevés szunnita tárcavezetőjének egyike által jegyzett, a muzulmán böjt, a ramadán végét lezáró íd al-fitr ünnep előestéjén kibocsátott közleményben.
A jelentkezőket Irak különböző pontjain fölállított hat toborzóközpont várja, ahol orvosi vizsgálaton és felvételi beszélgetésen kell átesniük.
Hat héttel a december 15-én esedékes parlamenti választások előtt nyilvánvalóak a kezdeményezés mögött meghúzódó politikai és biztonsági megfontolások. A hadsereg szélnek eresztése óta állástalan több százezer volt katona - és azon belül a tisztikar - zöme Iraknak a Huszein-rendszer idején kiváltságos helyzetben lévő szunnita kisebbségéből került ki.
MTI - fideszfrakcio.hu