Mikor állítják le a hazugsággyárat?
Egy hónapja meglehetősen magas fordulatszámon üzemel a magyar külpolitikának a hazugsággyára - kezdte azonnali kérdését Németh Zsolt, arra emlékeztetve: október 8-án volt az a találkozó az Egyesült Államok elnökével, mikor megszültetett ennek a hazugsággyárnak a fő terméke.
Dátum: 2005-11-02 17:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45905
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:42:30.651333, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez a termék úgy hangzik - mutatott rá -: Bush még 2005-ben is neheztel Orbán Viktorra a 2001-es események miatt. Németh Zsolt aláhúzta: a kormány határozott szándéka, hogy a közvéleménnyel elhitesse, az USA tart a Fidesztől.
"Megszületett a külügyminisztérium jelentése, ami egy szóval sem említi, hogy bármit is mondott volna ezzel kapcsolatban az amerikai elnök" - hívta fel a figyelmet a képviselő, majd így folytatta: az USA budapesti szóvivője bejelentette, hogy minden olyan állítás, amely szerint az Egyesült Államok bármely magyar pártot előnyben részesít, az alaptalan. Németh aláhúzta, ezt a kijelentést, úgy is értelmezhetjük, hogy az USA megkérdte Magyarországot, hogy állítsa hazugsággyárának működtetését. Készen állnak-e erre Önök?
Kóka János válaszában azt állította, a Fehér Házban egyértelműen negatív a visszhangja volt annak, ahogy a Fidesz-kormány eljárt a New York-i merénylettel kapcsolatban.
Németh Zsolt viszontválaszában azt hangsúlyozta, hogy most sem világos: neheztel-e az amerikai elnök Orbán Viktorra, vagy sem. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy II. János Pál pápá látogatása alkalmával, Sorano bíborosnak kellett helyreigazítania a miniszterelnök szavait. Németh rámutatott, ha a kormány továbbra is így folytatja, akkor az USA vezetése kénytelen lesz helyreigazítani a miniszterelnököt.
fideszfrakcio.hu